A paralimpikonoknál nem változtak a számok.
35-ről 50 millióra forintra növelte az olimpia aranyérmeseinek állami jutalmát a kormány — ez a keddi Magyar Közlönyből derült ki.
A rendelet értelmében az ezüstéremért nettó 35,7 millió forint (korábban 25 millió forint), a bronzért 28,5 millió (eddig 20 millió forint), a negyedik helyezésért 21,5 millió forint (eddig 15) jár, de még a nyolcadik helyezett is kap 2,8 millió forintot az eddigi 2 millió helyett.
Olimpiai versenyszámban elért világbajnoki vagy Európa-bajnoki címért is több jutalmat adnak ezentúl: a világbajnokok a korábbi 2 millió forint helyett 6,2 milliót, az Európa-bajnokok pedig egymillió helyett 3,7 milliót kapnak.
Az Mfor.hu azt írja, hogy paralimpiai versenyszámok esetében is történt módosítás: önálló jutalmazási listát kapnak a paralimpikonok legjobbjai is. Itt az olimpiai bajnok 17,5 millió forintot kap. Korábban a támogatás összege az olimpiai versenyszám esetén meghatározott összeg 50 százaléka volt, így a megemelt olimpiai bajnoki jutalmak miatt 25 millió forint járna a bajnoknak, de a paralimpikonok esetében maradt a régi táblázat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.