Politika

Beismerte a kormány: jövőre is csillagászati magasságokban lesz az államháztartási hiány

nyugatifeny.hu

Most épp 3298,1 milliárd, de ez még nőni fog.






Novemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 693,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 190,9 milliárd forintos deficittel – közölte szerdán kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.

Az év első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3298,1 milliárd forintos hiánnyal zárt.

 

A PM közleménye bejelentette azt is, hogy a kormány 2021-re új, a GDP 6,5 százalékának megfelelő hiánycélt tűzött ki a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedésekre tekintettel.

A központi alrendszer idei évre tervezett pénzforgalmi hiánya a GDP-arányában 8-9 százalékra várható.

 

Január-novemberben a központi költségvetés 2778,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 572,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 53,0 milliárd forintos többletet értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 766,3 milliárd forintot tett ki.






 

A minisztérium közleménye hangsúlyozza, hogy a járvány második hullámának idején a kormány legfontosabb célja az életek védelme, a magyar gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. Az ehhez szükséges intézkedések forrásai biztosítottak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top