Politika

Megnyugtató hír: Csupán hat napig kell megállni az ivást a Szputnyik vakcina után

nyugatifeny.hu

De lehet, hogy ez is kemény kihívás lesz a világ vezető vodkagyártóinak.






Az orosz Szputnyik V vakcina után csak hatig napig kell kerülni az alkoholt, mondják az oltás fejlesztői. Eddig 42 napos absztinenciakényszerről beszéltek.

 

Az egészségügyi hivatal, mely kezeli az oroszok koronavírus stratégiáját, eddig arra kérte az orosz vakcinával beoltottakat, hogy közel két hónapig ne igyanak alkoholt; ez az orosz lakosság egy részének, ahogyan a magyarnak is, komoly gondot okozna.

 

A Gamaleya intézet vezetője, Alexander Gintsburg, aki a vakcina fejlesztését felügyelte, azonban igyekezett megnyugtatni a polgárokat és közölte, hogy

nem is kell valójában teljesen lemondania az alkoholról azoknak, akik bevállalják a Szputnyikot.

 

„Csupán arról van szó, hogy észszerűen korlátozni kell a bevitelt, amíg a test kialakítja az immunválaszt a koronavírus fertőzésre. Ez nem csak a Szputnyik V esetébe érvényes, de minden más vakcina esetében is” -mondta.

 

Gintsburg most azt javasolta, hogy a két dózisban hatásos vakcina egyes dózisai után három napig ne igyanak az emberek.

Ez persze ésszerűnek tűnik abban a keretrendszerben, melyben az alkoholfogyasztást például a WHO (Világegészségügyi Szervezet) kezeli, de akadhatnak olyanok is, akik másképp értelmezik az ésszerűséget.

 

A túlzott, és itt megint csak kérdéses, hogy mi a „túlzott” alkoholfogyasztás Gintsburg elmondása szerint csökkenti a szervezet immunrendszerének védekezőképességét, ami által csökken a Szputnyik V hatékonysága, és ez akár „feleslegessé” is teheti az oltás beadását.

Gintsburg állításai ellentmondani látszanak az orosz hatóságok korábbi javaslatainak, melyek szerint az oltást megelőzően 14, azt követően pedig 42 papig nem szabad alkoholt fogyasztani.






Lehetséges, hogy ennek az oka abban keresendő, hogy a lakosság jobban irtózna ilyen hosszú absztinens periódus tartásától, mint a koronavírustól.

 

Bár a Szputnyik V regisztrációt követő klinikai vizsgálatát még nem fejezték be, a magas kockázati csoportokba tartozó önkénteseket már elkezdték beoltani.

 

A fejlesztők azt állítják a vakcináról, hogy a harmadik fázisban elvégzett klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Szputnyik V 95%-ban véd a koronavírus fertőzés ellen.

 

Az orosz hatóságok adatai szerint eddig nagyjából 100.000 embert oltottak be a vakcinával, ebből 8.500-an a hadsereg tagjai, 30.000-en pedig önkéntesek voltak.

Hogy ki volt az a több, mint 60.000 ember, aki még megkapta a vakcinát, azonban nem tartozik az „önkéntes” kategóriába,

illetve, hogy a katonák önként vállalták-e az oltást, azt nem lehet tudni.

forrás(moscowtimes.com)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top