Mindenki azt kapja, ami jut.
Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elmondta, elindult a honlap, ahol regisztrálni lehet a koronavírus elleni vakcinára.
Hangsúlyozta, ez egy igényfelmérés, mely arra irányul, hányan szeretnének élni az „oltakozás” lehetőségével.
Hozzátette, a regisztráció nem jár kötelezettséggel, és nem is az alapján fogják megkezdeni a vakcina beadását, hanem az oltási terv szerint járnak majd el.
Az országos tisztifőorvos elmondta: csak akkor kezdik meg a védőoltások beadását, ha meglesz a magyar hatóságok által is engedélyezett vakcina, azonban perpillanat ilyen Magyarországon nincsen.
Müller azt állította: több különböző gyártóval is folynak tárgyalások, eddig
17,5 millió
adag vakcinát kötöttek le. Jelenleg az orosz oltóanyagot és annak dokumentációját vizsgálják, de hamarosan megérkezik a kínai vakcina dokumentációja is.
Azt egyelőre nem lehet megmondani, melyik gyártó ellenszerével kezdik majd, de az biztos, hogy az első negyedévben indul meg a tömeges oltás.
Müller Cecília szerint a magyarok egyaránt bizalommal vannak a magyar gyógyszerhatóságok és a vakcinák iránt is.
Újságírói kérdésre közölte, nem lehet majd a vakcinák közt válogatni, azt az oltóanyagot lehet majd beadatni, amit a hatóságok jóváhagynak, és amiből rendelkezésre fog állni.
A tisztifőorvos arról azonban nem beszélt, hogy ha több oltóanyagot is elfogadnak majd, akkor mi alapján rendelik majd be azokat, és ha több ellenszer is érkezik majd, akkor hogyan dől el, ki melyikből kap majd.
Itt a teljes videó:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.