Politika

dr. Novák Hunor: Van olyan kórház, ahol a lélegeztetett fertőzöttek 80-100 százaléka meghal (+videó)

nyugatifeny.hu

Még a szakértők szerint is sokkolóak a számok.






“Két nagy, nem budapesti intenzív osztályról kaptam megbízható, nem publikált adatokat: mindkét helyen a koronavírus miatt intubált, gépi lélegeztetésre szoruló páciensek 92-95%-a meghalt. (…) Egyes nagy centrumokból érkeztek olyan hírek is, hogy a lélegeztetettek 80-100%-a meghalt” – írta drNovák Hunor gyermekgyógyász a néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében.

 

Novák csütörtökön az ATV Start című műsorában bővebben is beszélt kutatásáról, amely során több megyei kórház főorvosával, illetve egy intenzív terápiás professzorral is beszélgetett a lélegeztetőgépen kezelt koronavírusos betegek elhalálozási rátájáról.

 

A gyermekgyógyász elmondta, két intenzív osztályról kapott megbízható adatokat. Ezekben az intézményekben elmondása szerint korábban 50 százalékra becsülték az elhalálozásokat.

 

“Valójában, amikor pontosan megszámolták az adatokat, akkor látták, hogy ezek sokkolók: azon betegek közül, akik lélegeztetésben részesült, 93-95 százaléka sajnos elhunyt” – mondta Novák, aki hangsúlyozta azt is, hogy a kórházakban nem kozmetikázni próbálták az adatokat, hanem az informatikai rendszert zavarta meg például a betegek kórházi áthelyezése vagy az álpozitív eredmények.

 

Novák elmondta, megkérdezett egy intenzív terápiában dolgozó professzort is az elhalálozási arányokról, így derült ki, hogy a megyei kórházakból, egyetemi klinikákról összegyűjtött adatok alapján

“a legjobb arány a koronavírusos intubált betegek elhalálozását tekintve 78 százalék volt. Tehát 22 százalék élte túl’”.

 

A gyermekgyógyász szerint ez az arány “borzasztó magas” és mindenképpen paradigmaváltás szükséges a lélegeztetés típusát és módját tekintve.






 

“Mindenképpen más módszereket kell előnyben részesíteni. Ez egy nagyon fontos üzenet minden orvos kollégának” – mondta Novák Hunor.

 

A teljes műsort itt lehet megnézni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top