Egyelőre nem tudni, milyen információkhoz jutottak hozzá.
Az amerikai sajtóban arról számoltak be, hogy a Pénzügy- és a Kereskedelmi Minisztérium, valamint egyéb állami hivatalok is kibertámadások áldozatává váltak.
A Nemzeti Biztonsági Tanács szóvivője, John Ullyot közölte a német hírügynökséggel (DPA), hogy „az Egyesült Államok kormánya tudatában van ezeknek a beszámolóknak és minden megfelelő lépést megtesz, hogy az ezzel a helyzettel kapcsolatos problémákat beazonosítsa és megoldja.”
A Kereskedelmi Minisztérium megerősítette a CNN-nek, hogy az egyik irodájukban hackereknek sikerült áthatolnia a védekezési rendszeren.
A Washington Postnál úgy gondolják, hogy
a hackerek az orosz titkosszolgálattal állnak kapcsolatban.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan milyen információkhoz juthattak hozzá a hackerek, de a támadások hónapok óta zajlottak és ugyanazok a támadók hajtották végre őket, akik a FireEye-t, a kibertámadások elhárítására szakosodott vállalatot is feltörték.
A támadók elsősorban a cég állami megrendeléseire voltak kíváncsiak, ezért indulnak ki abból, hogy állami megbízás alapján dolgoztak a támadók. A Washington Post vasárnapi értesülései szerint az FBI is bekapcsolódott az ügyet érintő nyomozásba.
Frissítés: Valótlanoknak minősítette hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Oroszország hackertámadásokat szervezett az amerikai pénzügyminisztérium és a Nemzeti Távközlési és Információs Hivatal (NTIA) számítógéprendszere ellen.
“
Ismételten csak vissza tudom utasítani ezeket a vádakat” – nyilatkozott Peszkov, “megalapozatlannak” nevezve azokat. “Nekünk nincs közünk ehhez” – szögezte le.
Peszkov emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország lépjen együttműködésre a kiberbiztonság területén, de nem kapott választ Washingtonból. Korábban az amerikai fővárosban működő orosz nagykövetség közleményt jelentetett meg a Facebookon, amely szerint az információs térben elkövetett támadások ellentétesek Oroszország külpolitikai elveivel és nemzetbiztonsági érdekeivel, és leszögezte, hogy Moszkva nem folytat támadó műveleteket a virtuális közegben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.