Politika

Varga Judit kiborult, a sárga földig lehordta az Európai Parlamentet

nyugatifeny.hu

Van baj.






Varga Judit igazságügyi miniszter szerda délután a Facebookon írta meg, hogy szerinte az Európai Parlament

“nem a megoldás a problémákra, hanem maga a probléma”.

 

Az igazságügyi minisztert az dühítette fel ennyire, hogy az EP szerdán egy olyan határozatot készül elfogadni, amely szerinte

“világosan jelzi, hogy a költségvetés elfogadása ellenére sem hagy fel a politikai zsarolással.”

 

Varga itt minden bizonnyal arra gondol, az EP-ben a plenáris ülésen a jogállamisági mechanizmus mellett egy állásfoglalásról is szavaznak, amelyben

ajánlásokat fogalmaznak meg a Tanács és a Bizottság felé a rendelet alkalmazásáról.

 

Tulajdonképpen ez az állásfoglalás az EP feltétele ahhoz, hogy belemenjenek az Európai Tanács múlt heti alkujába. Ebben többek közt arról van szó, hogy a jogállamisági feltételrendszert 2021. január 1-től

valamennyi kötelezettségvállalásra és kifizetésre alkalmazni kell,

ha pedig valaki a rendelet megsemmisítését kérné, akkor a Parlament meg fogja védeni annak érvényességét az Európai Bíróság előtt, és ehhez gyorsított eljárást kezdeményez.

 






Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben megszavazzák az állásfoglalást, az Európai Bíróságon gyorsított eljárásban tárgyalnák Magyarország ügyét is, így a döntés nem húzódhatna a 2022-es választásokig.

 

Ez az, ami nagyon nem tetszik Varga Juditnak, aki azt még hozzáteszi a poszthoz:

“Szerencsére múlt héten az állam- és kormányfők bebizonyították, hogy ők Európa valódi vezetői.”

 

A teljes bejegyzést itt találod:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top