Politika

Helikopter Péter elmagyarázta a németeknek, miért nem csatlakozunk az Isten szerelméért sem az Európai Ügyészséghez

nyugatifeny.hu

Megtudtuk azt is, hogy Szájer József visszavonulása “fájdalmas veszteség” volt a Fidesznek.






Szijjártó Péter interjút adott a legnagyobb példányszámú német politikai napilapnak, a Süddeutsche Zeitungnak.

 

A szombati lapszámban megjelent cikk magyar fordítását a miniszter saját Facebook-oldalán is megosztotta.

 

Szijjártó az interjúban úgy fogalmazott:

“Tíz éve vagyunk célpontjai az úgynevezett jogállamisági aggályokkal kapcsolatos támadásoknak, és a tapasztalataink egyáltalán nem nevezhetők pozitívnak. A jogállamisággal kapcsolatos támadások rendre teljesen figyelmen kívül hagyták a tényeket és benyomásokra, politikai ideológiákra alapultak.”






 

A külügyminiszter az Európai Néppárttal való viharos viszonyt firtató kérdésekre kifejtette:

“a Néppárt a szocialistákkal többséget alkot az Európai Parlamentben, és ilyen módon balra tolódott az évek során. A mi álláspontunk viszont eközben nem változott.”

 

A drogos orgián lebukott Szájer József visszaléptetésével kapcsolatban Szijjártó elmondta:

“Ez természetesen fájdalmas veszteség. Szájer József politikai teljesítményét azok is elismerik, akik nem kedvelnek minket. Ami történt, természetesen elfogadhatatlan, ezért visszalépése az egyedüli helyes következmény volt. Bocsánatot is kért a választóitól, tőlünk, és ami talán a legfontosabb, a családjától.”

 

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem csatlakozik az egységes korrupcióellenes harcra létrehozott Európai Ügyészséghez, Szijjártó úgy válaszolt:

“Magasan fejlett ügyészséggel rendelkezünk. Ez a nemzeti önrendelkezés kérdése is.”

 






A miniszter hozzátette:

“Az utóbbi tíz évben növekedési rekordot döntöttünk, és csökkentettük az államadósságot. Ha rendszerszintű korrupció lenne nálunk, akkor ez nem lett volna lehetséges.

 

Megvédjük magunkat az igaztalan vádaskodással szemben, amely megkérdőjelezi a jogrendünket. Egyébként több bírósági eljárás van folyamatban a kormánypártok parlamenti képviselői ellen, mint az ellenzékiek ellen.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top