Politika

Pécsi polgármester: a kormány diktátuma még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az önkormányzatokat

168ora.hu

Látszategyeztetés után az önkormányzatokat gazdasági szempontból még inkább kiszolgáltató intézkedést jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután – írta Péterffy Attila pécsi polgármester a Facebookon.





Mint írja, egyedüli ellenzéki városvezetőként az erről szóló egyeztetésen hiába sorolta az érveket a helyi iparűzési adó 50%-os csökkentése ellen, azokat a kormány jelen lévő tagjai lesöpörték az asztalról.

 

Az ellenzéki vezetésű városok és a pécsiek védelme érdekében a polgármester az egyeztetésen elmondta, hogy a kormány ezzel a döntéssel az önkormányzatok kárára éppen azt a kis- és középvállalkozói kört támogatja, amely döntő többségében nem tervezi a bezárást a járvány miatt.

 

Hozzátette, ha az állam mégis ezt a vállalkozói kört támogatja, akkor az önkormányzatoknak a döntés miatt kieső bevételeit kompenzálnia szükséges, mert azok csak így tudják biztosítani működőképességüket és teljesíteni a járvány elleni védekezés rájuk rótt feladatait.

 

A járványügyi védekezés érdekében bevezetett, önkormányzatokat terhelő szolidaritási adó mérséklését szintén kezdeményezte, amivel részben kompenzálható lehetne a mostani rendelkezéssel kieső önkormányzati bevétel. A bejelentés szerint, erről egyesével, az érintett önkormányzatok vezetőivel folytatott tárgyalásokon egyeztet majd a kormány.

 






Fentiek alapján a szombati diktátum célja egyértelmű Péterfy Attila szerint. A kormány a járványügyi védekezés költségeit már eddig is erejükön felül vállaló önkormányzatokat a pandémiára hivatkozva megfosztja a helyi iparűzési adóbevételük jelentős részétől, amivel még kiszolgáltatottabb helyzetbe taszítja őket.

 

A kormányfő tájékoztatása alapján az államtól kaphatnak ugyan kompenzációt a vidéki városok, de ennek mértéke kizárólag a kormány politikai szándékától függ, így ez teljességgel kiszámíthatatlan és elfogadhatatlan – írja a polgármester.

 

Ezzel együtt az ellentételezésről szóló tárgyalásokon mindent megtesz majd azért, hogy se a pécsieket, se az ellenzéki városokat ne érje kár a mostani döntés miatt, az a célja, hogy az önkormányzat méltányos kompenzációt kapjon az államtól – közölte Péterffy Attila, Pécs polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top