Vadászlesen – Lázár János száműzetésben

Büntetésből kizárták a gangra. A távot, amit a pályán (Orbán mellett) befuthatott, Lázár János befutotta. Hódmezővásárhely népének kisebb része kedveli, bizonyos része elutasítja. Tanúi voltunk, mikor tavaly ősszel a választási mozgósítás hajrájában („szavazott már, Erzsike néni?”) egy idős nő a piacon visszaszólt a Nokiába: „Egy frászt, Lázár Jani.”

Lázárt valóban szerette a nép. Itt született, itt járta ki a református gimnáziumot, jogot végzett, ahogy az illik, Szegeden, majd Rapcsák polgármester idején a helyi jegyzőség gyakornoka lett. Képviselői fogadóóráin ő magyarázta el a villanyszámlát a sok Erzsi néninek. A család mezőgazdász, még a téeszes vonalról. H. bácsi, Lázár egyik ellensége meséli: Lázár már régen miniszter volt, amikor anyukája tojást árult a vásárhelyi piacon. Később privatizáltak valami földet is, ám ezenfölül nincs mit kutakodni. Mások szerint a szélesebb rokonság a nagy földszerzés idején alaposan bevásárolt. A „Rapcsák táskacipelője” kép lejáratóan célzatos megbélyegzés. Maga a negyvenezres város évtizedekig három pilléren állt, mérleggyár, textilgyár, Alföldi Porcelángyár összetételben. Az egyetlen zöldmezős beruházás, a porcelángyár, minisztertanácsi rendeletre született. Ma is márka a vásárhelyi vécécsésze. A mérleggyár is megvan. A textilipart elsöpörte Kína.

2007-ben

A Metripond fejlesztőmérnöke volt a kolosszális Rapcsák András. Színes, életteli figura, nagyevő, nagyivó, nagyprivatizáló. Szívesen hetvenkedett azzal, hogy a rendszerbeomlás idején az SZDSZ-t is választhatta volna, azok azonban idegenkedtek tőle. Miért lenne az ő jelöltjük ilyen termetes, harsány ember. De persze ez is pózolás. Rapcsák jól számított, Vásárhely megyei jogú város, hatalmas tér, országosan a legnagyobb külterületi földállománnyal. Rapcsák ezzel sok mindent kezdhetett volna, de nem kezdett, önmaga szobrát alkotta meg. A helyiek döbbenten csodálták, milyen hatalmas, erős ember, és mégis okosan beszél. A dolgok akkor egyszerű srófra jártak: amit a polgármester a megyei jogú város költségvetéséből ki tudott kanalazni, azzal a Fideszt támogatta, s pumpolta őket politikailag. Ez egy darabig ment volna is, ha negyedik kampányába, 2002-ben a polgármester bele nem hal. Politikai tanácsadója egy Lázár nevű fiatalember volt. Lett is riadalom, letódult a KDNP-vezetés, még élt Isépy Tamás bácsi. Lázár és Rapcsák a tragédia idején éppen faséban voltak, egy piszlicsáré ügyön összekaptak. Lázár talán türelmetlen volt, nem győzte kivárni, amíg a nagygazda távozik. Lelkifurdalása is lehetett, első dolga volt, hogy a főtéren mentorának szobrot emeltetett. A mű a Kossuth téren, a Dr. Rapcsák András út előterében áll, mely – vacak poén, de így igaz – harminc méter után a Lázár utcába torkollik.

Nyilvánvaló volt, hogy a Fideszbe 2000-ben, huszonöt éves fejjel belépő fiatal jogász a természetes utód. Itt azért álljunk meg egy percre, hogy megvizsgáljuk a politikai környezetet, amelyben Lázár felnevelkedett. Mit láthatott nagy mesterétől? Túlzás lenne azt mondani, hogy Rapcsák maga volt a korrupció. Nyugatiasabb szemlélettel talán így van. A szívességek és visszatérítések, előnyös árazások rendszere a Dél-Alföld kultúrájában századok óta benne van. A szocik is ilyenek voltak, a pártállam Csongrádban szintén családi elven működött (Komócsin-klán). Lázár ezt látta, és alkalmazkodott. Általában az volt a norma: ha a politikában el akarsz érni valamit, muszáj, hogy legyen pénzed. Úgyhogy kicsit sem csodálkoztunk, amikor azt olvastuk, hogy Lázár János Mniszterelnökséget vezető, akkor még államtitkár, 23 millióért rendelt x számú fácánt dél-csehországi vadászatain (Átlátszó, 2014. május 21.). Hogy Lázárt kitűnő, felvilágosult városgazdának mondták, hogy antiszegregációs politikájának híre ment, a baloldali sajtó (többek között a Népszabadság) érdeme. Nagy volt a lelkendezés: lehet így is. Valójában blöffről van szó. Ahogy az lenni szokott, volt egy omló-bomló-málló iskola, leromlott eszközállománnyal, ahonnan a szülők tucatszám menekítették a gyerekeiket. Mivel a városban kevés a gyerek, és egyre kevesebb, az önkormányzat eldöntötte, a leromlott városszéli iskolát takarékossági okból bezárja. A gyerekeket (döntően csak romák maradtak) Lázár szétosztotta, a tanári kar egy részét leépítette. Az egyszerű gazdasági lépést Lázárnak sikerült szegregáció elleni harcként eladnia. A dolgok persze mentek a maguk útján, leromlott a másik iskola is, nőtt a szlöm, szaporodtak a cigány tanulók, a mozgékonyabb, képzett emberek Nyugatra vándoroltak.

Lázár praktikus ember, szuggesztív kifejezőerővel, bármikor képes a legkeserűbb kényszert divatosan becsomagolni. (Ha muszáj, ha kínos is, nem elfogadhatóbb ez így?) Bibói értelemben hamis realista. Lázár 2002 óta képviselő, 2010-től 2012-ig frakcióvezető, s kezdettől világos volt, az induló NER kormányának kulcsembere lesz. Egy ideje bevett gyakorlat: Orbán magát a kormányzást, a napi adminisztrációt kiadja bizományba. 2010-től 2014-ig Navracsics irányított, 2014 és 2018 között Lázár. Mindamellett a miniszter furcsa, kettős lelkű ember. Nem jellemző rá az orbáni alattvalókat bénító ájult tisztelet, megenged magának pimasz szövegeket is. Amikor Vásárhelyt is utolérte a világításmodernizáló cunami (Helios-botrány), az eredményt gunyorosan kommentálta. Ezután ha a vásárhelyiek esténként kocsma után hazamennek, sehol sem tudnak az utcán megállni pisilni, olyan príma a közvilágítás. A híres bécsi videó – a koszlott utcakép a tolongó migránsáradatról – szintén az irónia határát súrolta. Az utca látszólag rendben volt (főleg Józsefvárossal összevetve), a lakosság, mint utóbb kiderült, kitűnően beszélt németül. Magát a posztot a Google rasszista tartalomként letiltotta, s viták után helyreállította.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Lázár nem véletlenül ragaszkodott a színjátékhoz, amikor Orbán megjelent a vásárhelyi közgyűlésben, hogy a város nagy kincsét, Jánost országos szolgálatra kölcsönkérje a helyiektől. Furcsa, de a vásárhelyiek egy része ezt nem helyeselte. Talán valóban úgy képzelték, hogy megfogták az isten lábát, erős lobbista kutyájuk lesz Pesten, bármikor készen arra, hogy az urak asztaláról lesodort cobákot hazahozza. Orbán nem is számított rosszul, kiderült, hogy a praktikus Lázár rendelkezik azzal a képességgel, mellyel a magyar mezőnyben kevesen: tud apparátust működtetni. Ez Vásárhelyen is feltűnő volt. Lázár az a munkakutya, aki felkel, hétkor dolgozni kezd, tizennyolc órákat gürcöl, de beosztottjaitól huszonkettőt követel, s Orbánhoz hasonlóan ideges, ha az ügyek egy percre elakadnak. Mellesleg paraszti természetként az extra munkáért nem fizet extra bért. („Örüljenek, hogy állásuk van.”) Amikor Orbán Lázárt választotta, tudta, mit tesz, kit vesz. Mindkettő vérmes, vagyonszerző alkat. Az orbáni kuláktípus, a szotyizó, ultizó, focizó, utasellátós arculat, ma már kicsit túljátszva. Lázár egy kicsit más, arisztokratikus életélvező. Kedveli művészek, színészek társaságát, a mérsékelt, de látható luxust, eljár vadászni, ahogy mondta, „politikai megfontolásból”. Készséges és szíves. Kiszolgálja és használja a modern tömegsajtót. A focira viszont magasról tesz. A NER-elitben a közöny rendhagyó. Tegyük hozzá, korszerű kulákról van szó: Audival, pendrive-val, iPaddel felszerelve. Az Audival gondok is voltak, az Audi S8-assal, melyet a Miniszterelnökség és a vásárhelyi önkormányzat felesben bérelt, és a bemérést kiküszöbölő lézerblokkolóval látott el. A család ugyanis nem költözött fel Pestre, az országot Lázár részben Vásárhelyről igazgatta.

Ha így utólag kedves, sármos, barátságos embernek látjuk, nem feledhetjük, Lázárnak is volt vérengző korszaka. A nyugati utazásának költségvonzatait feltáró Origo átállítása 2014-ben a háttérben maradó Lázár műve volt. Igaz, annak akkor még volt „elvi igazolása”: két nagy netes platform pártarányos felosztása. Látványos akció volt a Norvég Alap irodáinak rendőri lerohanása, a winchesterek lefoglalása, amelyek a hivatalában kötöttek ki.

Lázár igazi szervező műve – négyéves munkájának fő eredménye – hetven állami háttérintézmény, költségvetési szerv átalakításában teljesedett ki. A projekt neve állami bürokráciacsökkentés, a költségvetés tehermentesítése. Szögezzük le, hogy hasznos és kultúrapusztító vonásai egyaránt voltak. Az akció sok mindent átfogott a műemlékvédelemtől a vérellátó szolgálatokig. A lényeg természetesen a kompetenciák, a hatalom átalakítása. Miért kelljen egy kastélyberuházónak engedélyekkel, szakértőkkel vacakolni, miért ne borotválhatnánk le a barokk óratornyot néhány bogaras művészettörténész miatt? Miért kéne a drága markológépeknek leletmentő ásatásokra várni?

De ez csak kiragadott példa. A lényeg a szakmaiság és a politikai akaratátvitel évezredes konfliktusa. Ezt a múlt század politikai nyelvén legpontosabban Csurka István fogalmazta meg. „A szakmázás bolsevista trükk.” Arra való, hogy gúzsba kösse a nemzet alkotó vágyait. Lázár ilyesmit persze sosem mond. Az államszervezés kis robotosa, a tettek embere. Antikapitalista szólamai is voltak, s azok a banktőke képviselőinek szóltak. A legzajosabb konfliktus Csányi Sándor és Lázár János évekig tartó páros meccse volt. Az ember hajlamos azon töprengeni: lehet, hogy viccelnek vele. Csányit Lázár „az ország legnagyobb uzsorása” címmel illette, miután Csányi azon élcelődött, úgy hallja, Lázár ügyes ember, „a trafikdolgot is milyen jól elintézte”. Lázár korábban polipnak nevezte az OTP-vezért a devizahitelezésben játszott, kétesnek mondott szerepe miatt. A harcok később elcsitultak, valószínűleg központi kérésre.

Nem minden pénzemberrel volt rosszban Lázár, akadtak barátai is. Például Spéder Zoltán, aki mellett Lázár nyilvánosan, a kormányszóvivői tájékoztatón is kiállt. A Spéder ellen folytatott kampány azért volt érdekes, mert a felcsapó hangok – érzékelhető következmények nélkül – már-már a Rajk-per hangütését idézték. De már Lázár is bukófélben volt. Először azt hallottuk, meggondolja, később fogadta Vásárhelyen Orbánt, s a nem sokkal korábban épült vadászkastélyban sok mindent átbeszéltek.

És a bukás is sok mindent megváltoztatott. Lázár intenzívebben foglalkozni kezdett a régióval. Az uniós fejlesztések között a nagy zsákmány a tramtrain, amely egyedülálló kísérlet arra, hogy a régió két nagyvárosát szervesen összekapcsolja. Pártfogásába vette a Mezőhegyest, a csődbe tartó ménesbirtokot. A környéken érdekelt Simonka-klánnak viszonylag egyszerű tervei voltak. Vitték volna a földeket, ingatlanokat, sorsára hagyva a gazdaságra települt várost. Lázár szerzett állami pénzt, kilábalási tervet dolgoztak ki. A helyiek hálásak, a lovakat is beleértve. A birtokra rendszeresen lejárt, a legutolsó mezőőrrel is összebarátkozott. Korábban az agrárium nem foglalkoztatta. De Lázárra is jellemző az az orbáni törekvés, hogy a gazdaság szereplőit szorosan a politika erőterébe vonja. Ám ennél kimunkáltabb víziói Lázárnak eddig nem nagyon voltak.

Természetesen szeretne továbblépni, hogy merre, nem is tagadja. Nyilvánvaló, hogy feljebb. Háttérbe vonulása ennyiben tudatos. Nem akarja magát Orbán mellett tovább koptatni. Olyasmit hallhattunk is tőle, hogy vezet út tovább. Orbán 2030-ra kalkulált (vagyis várt?) visszavonulásakor Lázár ötvenöt éves lesz. Addig valahogy ki kell húzni. A feladat nagyon is kényes. Félrevonulni, képben maradni, kellő időben előlépni. Jelezni, hogy vagyunk. És nem árt vigyázni sem.

Azt a bizonyos döntő lépést, ha jön, nem lehet elhibázni.

A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 16-i számában jelent meg.

forrás