Politika

Csak oltásigazolással engednek majd be egy csomó helyre Magyarországon

nyugatifeny.hu

Jobb, ha hozzászokunk a gondolathoz.






„Az oltási könyv fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban.” — mondta Gulyás Gergely miniszter a keddi kormányinfón.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e arra vonatkozó szabályozás Magyarországon, hogy bizonyos szolgáltatásokat csak az oltási könyv felmutatásával, vagy az oltás meglétének igazolásával vehetünk igénybe, a miniszter azt válaszolta:

„Egészen biztosan lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt, tehát az oltási könyv az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett szerintem egy fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban.

Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok.”

 

Több ország is tervezi hasonló szabályok bevezetését, Nagy-Britanniában például egyedi QR-kódot kaphatnak majd a mobiltelefonjukra azok, akik megkapták a védőoltást, hogy ezzel vehessenek csak részt focimérkőzéseken, színházi előadásokon és más eseményeken.

 

A jegyforgalmazó Ticketmaster is tervezi, hogy a koncertek előtt ellenőrzi, hogy a résztvevők rendelkeznek-e a koronavírus elleni oltással. Ehhez ők is a mobiltelefonos megoldást használnák, illetve az oltásigazolás mellett a 24-72 órán belül elvégzett, negatív eredményű koronavírus-tesztet is elfogadnák.

 

Hollandiában a koncerthelyszínek és a fesztiválok fogják megkülönböztetni a már beoltott vendégeket azoktól, akik még nem kaptak oltást: az is elképzelhető, hogy visszautasítják az oltással nem rendelkező emberek belépését a fesztiválokra.






 

Ausztráliában a Quantas légitársaság jelentette be, hogy csak azok a külföldiek utazhatnak a fedélzetén, akik bizonyítani tudják, hogy megkapták a koronavírus elleni vakcinát – számolt be róla a CNN.

 

Huffington Post szerint a brit konvervatív képviselő, Tom Tugendhat már arról beszél, hogy szerinte akik visszautasítják az oltást, egy napon azzal szembesülhetnek, hogy kizárják őket a munkahelyükről, és nem léphetnek be az irodába.

(Portfolio nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top