Politika

Kamuadatokkal foglalhatták be a Fidesz-csókosok szállodáinak szobáit a kompenzációért

nyugatifeny.hu

Közpénzmilliárdokról van szó.






Továbbra sem világos, mely szállodák, szállásadók részesültek a turisztikai szektornak juttatott “mutyigyanús” állami támogatásból – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdai online sajtótájékoztatóján.

 

Ujhelyi emlékeztetett arra: két hete fordult a Miniszterelnökséghez, a Pénzügyminisztériumhoz, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ), mert felmerült a “mutyigyanú” a koronavírus-járvány miatt bajba került magyar szállodák és szállásadók állami támogatása körül.

 

Az ellenzéki politikus felidézte: a kormány a novemberi hónap előzetes foglalásai alapján juttat pénzt a szállásadóknak. A politikus szerint

“életszerűtlen” a kormány állítása, hogy 928 ezer vendégéjszakát foglaltak be a magyarok novemberre,

vagyis átlagosan naponta több mint 31 ezret, ez ugyanis a tavaly novemberi, még “egészséges és bővülő”, korlátozásoktól mentes adatoknál is jobb.

 

Ujhelyi István szerint az ország lezárása miatt elmaradtak a külföldi turisták, a belföldiek pedig a bizonytalan járványhelyzet miatt óvatosabbak voltak a foglalásoknál, a fővárosi és vidéki szállodák nagy része zárva volt, és a Balaton, valamint a fürdővárosok sem működtek teljesen.

“Elképzelhetetlen, hogy a tavalyi évet meghaladó novemberi foglaltsági adatok szerepeljenek a valós statisztikákban” – jelentette ki.

 






A szocialista politikus szerint alapos a gyanú, hogy a kormányhoz közeli “csókosok” tudtak a kormány által tervezett lépésről és a bejelentés pillanata előtt, akár “kamuadatokkal” “befoglalták” a szobákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy senki nem tudja ellenőrizni a foglalások valós hátterét, ami alapján a szállásadók több milliárd forintos kompenzációt kértek és kaptak.

 

Mint mondta, ezért küldte el az adatigénylését, hogy mekkora foglaltságot, milyen országos, területi lefedettségben mely szállodák adtak le, vagyis kik azok, akik kompenzációt kapnak. Jelezte: szerdán lejárt a törvényi határideje ennek a közérdekű adatigénylésnek, választ azonban nem kapott. Hozzátette:

ha az illetékes kormányzati intézmények rövid időn belül nem biztosítják az adatok megismerhetőségét, akkor bíróságon fogja kiperelni őket.

 

“Miután közpénzmilliárdokról van szó, jogunk van tisztán látni az ügyben” – jegyezte meg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top