Politika

Káslerék be akarják olvasztani a rehabilitációs intézetet, kiakadt az érdekszövetség

nyugatifeny.hu

Az óriáspszichiátria után itt a giga-rehabilitációs intézet.






Ismét előkerült az az 1996-ban és 2007-ben már elvetett gondolat, miszerint összevonnák az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI) az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet (ORFI) és a Sportkórház-Országos Sportegészségügyi Intézetet – értesült a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.

 

A szövetség elnöke, Kovács Ágnes tiltakozásul levelet küldött Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternek. Ebben kifejezte, hogy 3 olyan szakterületről van szó, amelyekben csak részben közös, hogy a mozgásszervekkel is foglalkoznak, azt viszont más-más esetekben, más célkitűzéssel, más módon teszik.

 

A szövetség szerint a fogyatékos személyekkel elsődlegesen foglalkozó rehabilitációs intézet önállóságának megszüntetése azzal a veszéllyel járhat, hogy megnehezedik a szakterület az utóbbi években látható fejlődése, ismertségének és elismertségének növekedése.

Egy nagy intézmény részeként nem tudja ugyanazzal a súllyal képviselni a fogyatékosság megelőzésének, csökkentésének feladatait, a fogyatékossá vált személyek segítését.

 

“A MEOSZ tiltakozik az OORI tervezett beolvasztása ellen, és követeli az ott folyó orvosszakmai munka megerősítését és fejlesztését az intézet önállóságának biztosítása mellett.

 

Felszólítjuk az egészségügyi szakpolitikáért felelős minisztert, hogy tegyen eleget a magyar kormány hazai jogszabályokban és nemzetközi egyezmények ratifikálásával vállalt kötelezettségének, miszerint megerősíti és garantálja a fogyatékos emberek rehabilitációs ellátását” – olvasható Kovács levelében.






 

A MEOSZ elnöke úgy vélekedett, ennek a szakterületnek nem átgondolatlan ad-hoc intézkedésekre van szüksége, hanem nagyon szigorú, következetes szakpolitikai tervezés nyomán megszületett építkező stratégiai döntésekre.

 

Szerinte “a tervezésre több időt kell szánni lényegesen szélesebb és interdiszciplináris szakmai konzultáció keretében”, ezért arra kéri Káslert, hogy vonja be a MEOSZT a tervezés folyamatába.

 

Múlt héten mi is beszámoltunk arról, hogy a kormány három pszichiátriai intézet összevonását tervezi. A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Központ, valamint az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet átszervezésével egy több mint ezer ágyas pszichiátriai központ valósulna meg.

 

A tervezettel szemben viszont tiltakozását fejezte ki a szakma. A szintén Káslernek írt levelükben kifejezték, az összevonással létrejövő óriási intézmény hátrányosan érintené a pszichiátriai és addiktológiai szakmák fejlődését és a betegek ellátását.

(meosz.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top