Politika

Újabb részletek derültek ki a kormány elitiskolájáról — nem a magyar diákok lesznek a célközönség

nyugatifeny.hu

Ki akar majd itt tanulni?






Újabb információk derültek ki az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén nyíló középiskoláról.

 

Ahogyan azt mi is megírtuk, a Közép-európai Oktatási Alapítvány két milliárd forintos állami támogatás mellé megkapja a 2007-ben bezárt OPNI 41 hektáros területét is, ahol a tervek szerint elit középiskola nyílik majd.

 

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a TV2 Mokka című műsorában beszélt a tervezett intézmény részleteiről.

 






Elmondása szerint

az iskola 2023-ban nyit meg és elsősorban a visegrádi országokból várnak majd 14–18 éves diákokat.

 

A nemzetközi iskola alapnyelve az angol lesz, de a tervek szerint minden diák a saját nyelvén is tanulhatna.

 

Az iskola természetesen fizetős lesz, az euróban vagy dollárban fizetendő tandíj pedig nyilván az államkasszába vándorol majd. Egyébként állítólag az iskola ösztöndíj programot is tervez a kevésbé tehetős diákoknak.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top