Amikor sorra kerül.
A Blikk megpróbált utánajárni annak, hogy mikor kapják meg a COVID-19 elleni védőoltást Magyarország legfontosabb politikusai.
Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a lapnak azt írta,
„Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül”.
Áder János sajtóirodája nem reagált a lap megkeresésére, míg Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere azt válaszolta, hogy mivel nem az intenzív osztályon dolgozik, ezért csak akkor kapja meg a vakcinát, amikor az ő csoportja kerül sorra.
A Fidesz-frakció azt írta, tagjaikat “nem illeti meg semmilyen különleges bánásmód, és nem terveztük a képviselők külön oltását”.
Hasonlóan reagáltak az ellenzéki pártok képviselői is, így például a jobbikos Jakab Péter úgy fogalmazott, képviselőik maguk döntenek arról, hogy élnek-e az oltás lehetőségével, a soronkívüliséget pedig meghagyják a járvány ellen frontvonalban harcolóknak.
Magyarországon szombat óta zajlik a koronavírus-fertőzés elleni oltás. Az uniós oltási kampánynak megfelelően itthon elsőként a COVID- és sürgősségi osztályokon szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, őket követi a többi kórházban dolgozó, majd a szociális intézetek lakói és dolgozói, és csak ezt követően teszik elérhetővé az oltást a nagyobb tömegek számára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.