A következő hatévben irányítja a Dunamelléki Református Egyházkerületet.
Januárban veszi át hivatalát a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni és Dunamelléki Egyházkerületének új elnöksége, és januárban iktatják be az új püspököket is.
Az egyház szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint
a november 5-én megválasztott Balog Zoltán püspököt és Veres Sándor főgondnokot január 25-én,
a november 18-án megválasztott Pásztor Dániel püspököt és Molnár Pál főgondnokot pedig január 9-én iktatják be hivatalába.
Az új tisztségviselők a következő hat évben irányítják majd egyházkerületüket. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő, ünnepi istentiszteleteket tavasszal tartják meg, az új országos zsinat pedig előreláthatólag február közepén alakul meg – írták.
Ismertették: a református egyház törvényeinek értelmében az egyházkerületi közgyűlésekig tartó, átmeneti időszakban a korábbi testületek és tisztségviselők, mint ügyvivők irányítják a kerületi hivatalokat.
A Dunántúli és a Tiszántúli egyházkerületben a korábbi püspökök, Steinbach József és Fekete Károly folytatják szolgálatukat – olvasható a közleményben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.