Az üzletember a letelepedésikötvény-biznisz egyik kulcsfigurája.
A Várkert rakpart 17. alatti számú épület tetején építkezések kezdődtek tavaly. Ezen épületről csodálatos kilátás nyílik, és ezt kihasználva panorámateraszt kívánt építeni a Rogán Antal-féle letelepedésikötvény-biznisz egyik kulcsfigurájának, Boros Attilának a vállalkozása.
Az ABC International Kft. a lakók szerint a társasházban élők engedélye nélkül kezdett beruházásba.
A vállalkozás azonban azt állítja, hogy a lakók a társasház felújításáért cserébe a lakók beleegyeztek az új legfelső szint felhúzásába.
Ennek ellenére megegyezés mindössze a beruházó és a korábbi tulajdonos, Komlós Gábor között volt 2006-ban, a többi lakóval nem egyezett meg a vállalkozó. Azonban hosszú évekig semmi nem történt, 2019 szeptemberében viszont a korábbi vásárló, a GBC Kft. helyett az ABC kezdhet bele.
A korábbi szerződés alapján a ház minden lakójának elővásárlási joga volt, azonban a GBC Kft. bekebelezésével elejét vették ennek. A lakók a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatát kérik.
A befektető ABC a társasházban élők kérését figyelmen kívül hagyva ősszel építkezésbe kezdett.
Év végén azonban meg kellett szakítani a munkálatokat, ugyanis a Budapest Főváros Kormányhivatal Dél-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztálya hatósági ellenőrzést végzett, majd leállíttatta az építkezést.
Erre azért kerülhetett sor, mert nem az építkezési engedélyt kapó cég kezdett építkezni. A lakók a döntésnek köszönhetően megnyugodtak, gondolván, hogy jogtalan az építkezés.
A kivitelezőnek fennmaradási engedélyt kellett kérnie, amelynek elmaradása esetén az építésfelügyelő bizottság megtilthatja az építkezés folytatását. Ennek ellenére január első hetében ismét elkezdtek fúrni az építkezés helyszínén.
A beruházó tagadta, hogy munka folyna, szerintük mindössze állagmegóvás zajlik a legfelső szinten. A kormányhivatal ennek ellenére megadta az engedélyt a további építkezéshez.
Guóth Ádám, az ABC International ügyvezetője korábban arról nyilatkozott, hogy egy kész engedélyekkel rendelkező beruházást vettek át 2018-ban. A most megindított fennmaradási és továbbépítési engedélyben azonban az engedélytől eltérő munkák szerepelnek.
A jelenlegi képek alapján a munkálatokkal bővítik a legfelső szintet, ami ellentétes az engedélyben szereplő információkkal. A kerület polgármestere, V. Naszályi Márta segítséget ígért a kerületben szokásosnak mondható kisajátítási ügyben, ez azonban nehézkes lesz, lévén, hogy 2020 márciusától a kormányhivatalok kezében vannak az építési ügyek.
A beruházás megállításához a kormányzati köröknek a kormányhoz közelálló vállalkozókat kéne büntetni, erre azonban vajmi kevés az esély. A vállalkozás az építkezésre ugyanis több mint 100 millió forintot kapott a kormányközeli kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank állami hitelkeretéből.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.