Politika

Az eddig Balog Zoltán vezette fideszes pártalapítvány 800 millió forintos épületbe költözött Brüsszelben

nyugatifeny.hu

Pazar helyre, egyenesen az unió szívébe.






Egy patinás, százéves ház egy teljes emeletével bővült a Fidesz pártalapítványának, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) ingatlanportfóliója szeptemberben – írja a HVG.

 

A lap szerint az irodák Brüsszel egyik legfrekventáltabb pontján, az unió főterének is nevezett Schuman téren vannak.

 

Az SZPMA Az Európai Bizottság központi épületére, a Berlaymont-ra néző, összesen 506 négyzetméternyi irodaterületéhez

2,274 millió euróért, vagyis több mint 800 millió forintért jutott hozzá. Az alapítvány azonban nem magát az irodát, hanem az azt tulajdonló belga vállalkozást vette meg.

 

A Fidesz pártalapítványa egyébként már évek óta készül rá, hogy megvesse a lábát külföldön. Az alapítvány éléről a napokban leköszönt Balog Zoltán ugyanis a 2018-as választások után beszélt arról, hogy fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni, hogy ezzel is ellensúlyozzák a Magyarországról külföldre eljutó, szerintük gyakran egyoldalú és kiegyensúlyozatlan híreket, illetve bemutassák „a valódi Magyarországot”.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top