A kormánypárti Vejkey Imre teljesen felháborodott, amiért a Népszava korábban közölni mert egy karikatúrát, amin Müller Cecília volt látható Jézussal. A KDNP-s politikust ez annyira mélyen érintette, hogy még bíróság elé is vitte a szerinte gyalázatos rajz ügyét.
Vejkey még áprilisban adott be keresetet a bíróságon, keresztény közösség megsértése miatt. Az ügyben most született ítélet, ami kimondta, hogy semmi törvénytelen és botrányos nincs egy lapban megjelent karikatúrában.
A KDNP-s politikus a megalázó vereség után, egyből elment a HírTV-be, hogy ott panaszolja el magát az ítélet kapcsán.
“TELJESEN FEL VAGYOK HÁBORODVA, (..) NEM LEHET SZABADON GYALÁZNI BENNÜNKET!”
– mondta Vejkey Imre a csatorna kedd esti műsorában a 444.hu közlése szerint.
A kormánypárti politikus szerint az ítéletnek nagyon rossz üzenete van.
“BORZASZTÓ ÜZENETE VAN, ÖSSZESZORUL MOST IS A TORKOM, HA ERRE GONDOLOK. ENNEK EGY OTROMBA TÁMADÁS ÜZENETE VAN.”
Bár Vejkey megemlíti, hogy az Alaptörvény védi a keresztény közösség emberi méltósághoz való jogát, és, hogy az első fokú bíróság ezt mégsem tartotta szem előtt. Azt azonban elfelejti hozzátenni a kormánypárti politikus, hogy egy ilyen jellegű rajz megjelenése bőven belefér még a sajtószabadságba és véleménynyilvánításba.
A beszélgetés során Földi-Kovács Andrea rákérdezett arra a szövegre is, mely a KDNP Facebook-oldalán olvasható, hogy valóban elhangzott-e a bíróságon, hogy “nem jogsértő, hanem kifejezetten jópofa” a rajz.
Az eldöntendő kérdésre Vejkey kitérő választ adott:
“ÉN ÚGY GONDOLOM, HOGY AZ HANGZOTT EL A BÍRÓSÁGON”.
A kormánypárti politikust az is kihozta a sodrából, hogy a bíróság őt meg se hallgatta az ügyben, pedig ő volt az, “aki fellépett a keresztény közösségi jogoknak a védelmében.”
Fordított helyzetben Vejkeyt nem zavarta, ha valaki nem mondhatta el a véleményét egy üggyel kapcsolatban. Ugyanis ő volt az, aki nem engedte felolvasni Szél Bernadettnek a nemváltást tiltó törvény elleni tiltakozók leveleit, mivel a KDNP-s képviselő szerint
“AZ, HOGY AZ ÉRINTETTEK HOGY LÁTJÁK, TELJESEN KÖZÖMBÖS.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.