Politika

Így reagált a magyar ellenzék Biden beiktatására

Pestibulvar.hu

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán azt írta: a világnak jobb elnökre van szüksége, mint amilyen az eddigi volt, és Joe Bidennel ez jöhet el.






Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke szerint “Biden és alelnöke, Kamala Harris a remény hírnökei. A reményé, hogy a demokrácia újra képes szembeszállni az autoriter, szélsőjobb felé nyitott populista politikai irányzatokkal”. A képviselő szerint Biden győzelme

“AZT ÜZENI A VILÁG MINDEN DEMOKRATÁJÁNAK, HOGY MINDANNYIUNKNAK ÉRDEMES KÜZDENI A SZOLIDARITÁSÉRT ÉS A DEMOKRATIKUS, PROGRESSZÍV ÉRTÉKEKÉRT.”

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az alábbi szavakkal fejezte ki gratulációját Bidennek:

“AZ IGAZSÁG GYŐZELMET ARATOTT A HAZUGSÁG FELETT. ÉS LEGKÉSŐBB JÖVŐRE GYŐZELMET FOG ARATNI MAGYARORSZÁGON IS.”

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke örvendetesnek nevezte, hogy Joe Biden már első hivatali napján azt tervezi, hogy visszalép a párizsi klímaegyezménybe. Az USA visszalépése jelzi, hogy az LMP “jó úton jár, amikor a zöld gondolkodást helyezi a középpontba – szemben a Fidesz-kormánnyal, ami eközben úgy alakítja át a magyarországi agrárfelsőoktatást, melynek valószínű következménye az is, hogy a természetkímélő, korszerű gazdálkodás kikerül az egyetemi oktatásból”.








Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke rengeteg erőt, sikert és egészséget kívánt Bidennek és Harrisnek. Mint fogalmazott:

“BIZTOS VAGYOK ABBAN, HOGY HAMAROSAN MAGYAROSZÁGON IS KÖSZÖNTHETJÜK ŐKET EGY ÚJ, HAZÁNKBAN IS BÉKÉT HIRDETŐ KORMÁNY NEVÉBEN!”




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top