Politika

A DK felszólította a pánikkormányt: Kezdjék el segíteni a cserbenhagyott vendéglátósokat, hagyják abba a lopást

nyugatifeny.hu

Elég volt az oligarchák felhízlalásából – mondta Varjú László.






“Hónapok óta hallgatjuk azt a felhangosított kormányzati szöveget, hogy mindent megtesznek a kis- és középvállalkozások megmentéséért. Nos, ez éppen annyira nem igaz, mint ahogy a Gazdaságvédelmi alapból sem a gazdaság védelmére költöttek” – mondta Varjú László, a DK országgyűlési képviselője és Budapest XIII. kerületének polgármestere a párt pénteki online sajtótájékoztatóján.

 

Varjú szerint a Gazdaságvédelmi alapból a kormány a templomfelújításokra, Semjén Zsolt vadászati kiállításaira költötték, a turizmus és a vendéglátás címszó alatt pedig Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségeit mentették.

 

A DK-s politikus úgy fogalmazott, miközben a koronavírus-járvány miatt bezárt vendéglátóipari szervek hiába adtak be kérelmet a támogatásra, a fidesz-közeli vállalkozók ellenben “szokás szerint” lenyelték a milliárdokat.

 

A Demokratikus Koalíció felszólítja a pánikkormányt,

adják oda a turizmusban és vendéglátásban dolgozó kis- és középvállalkozásoknak, ami nekik jár. Ideje lenne befejezni az oligarchamentést, és azokon segíteni, akik belefulladnak a válságba”

– mondta Varjú László.






 

Hozzátette, európai magyarként nem hajlandók szó nélkül végignézni, hogy a kormány “lopási kényszere” és “alkalmatlan válságkezelése” miatt emberek, családok, vállalkozások és életek menjenek tönkre.

 

Az országgyűlési képviselő úgy vélekedett, a hónapok óta a túlélésért küzdő vállalkozások nem tudnak előre tervezni, mert ahogy az Orbán-kormánynak nincs válságkezelő stratégiája, úgy jól kidolgozott oltási terve sincsen.

 

“Ha körülnézünk, egyedül a magyar kormány hagyta egyedül ekkora gödörben a vállalkozásokat. Minden más, normálisan működő ország épeszű válságkezelő programmal segítette a bajbajutottakat.

Igaz, ezek a normálisan működő országok nem saját, jólnevelt oligarcháikat hizlalták fel a válságkezelésre szánt forrásokból”

– jelentette ki Varjú.

 

“Nem lehet a végtelenségig visszaélni az emberek türelmével, ahogy a végtelenségig lopni, csalni, hazudni sem lehet” – zárta felszólalását a DK képviselője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top