A nagy magyar “sikersztori”.
Érd ellenzéki polgármestere pert indít a General-Invest Bau Kft. nevű helyi vállalkozás ellen, amely 2017-ben kartellgyanús körülmények között nyert el egy közel 280 millió forintos óvodaépítési beruházást a Pest megyei városban – írja az Átlátszó.
A lap tényfeltáró cikke szerint, a volt fideszes alpolgármesterhez, Bács Istvánhoz rokonsági szálakkal kötődő Kft.-ről kiderült az is, hogy
- az elmúlt években 1,8 milliárd forint értékben nyert el közpénzes építési megbízásokat a térségben,
- 2019-ben 42 százalékos volt a profitrátája: 1,7 milliárd forintos árbevétel mellett 700 milliós adózott nyereség után 100 millió forint osztalékot szerzett,
- lekörözte a NER holdudvarába tartozó Duna Aszfaltot, a nem kormányközeli építőipari cégeknél pedig tízszer nagyobb volt a profitja.
A Fácán utcai óvoda megépítésére T. Mészáros András, volt fideszes polgármester 2017. januárjában öt cégnek küldött ajánlatkérő meghívót — a 300 milliós értékhatár alatt ugyanis nem kell nyilvánosan meghirdetni a közbeszerzési pályázatot.
A polgármester meghívására az öt cég közül viszont csak a RO&MI VILL és a General-Invest Bau Kft. nyújtott be ajánlatot. A meghívott mezőnyből viszont már kezdetekben kiemelkedett a General-Invest Bau, amely
2016-ban 650 millió forintos nettó árbevétel mellett 28 millió forintos nyereséget produkált.
Ezzel szemben a RO&MI VILL 5,5 milliós nettó árbevétel után mindössze 440 ezer forintos adózott nyereséget tudott elkönyvelni.
Az egyértelmű előny mellett a Generalt segítette az is, hogy a RO&MI VILL – egyelőre tisztázatlan okok miatt – a 300 forintos értékhatárnál 6 millióval magasabb ajánlatot tett, mint a közbeszerzés összege. Ráadásul az Átlátszó szerint a két cég pontosan ugyanazokat az alvállalkozókat jelölte meg az ajánlati dokumentációban is. Az érdi önkormányzatnak viszont nem szúrtak szemet ezek az ellentmondások.
A szembeötlő furcsaságok ellenére ugyanis a pályázatot végül a General-Invest Bau nyerte. A vállalkozási szerződés 2017. február 15-i megkötése után pedig a Kft. bejelentette az önkormányzatnak, hogy egykori “riválisukat”, a RO&MI Vill Kft.-t alvállalkozóként vonják be az óvoda építési munkálataiba.
Ezt viszont – hogy a konkurens ajánlattevő később a nyertes vállalkozás alvállalkozója legyen – tiltja a törvény.
A szabálytalanságok végül olyannyira kirívók voltak, hogy a pénzügyminisztérium jogi és felülvizsgálati osztálya 2020. június 17-én arról értesítette a már ellenzéki vezetésű érdi önkormányzatot, hogy
a 100 százalékban EU-támogatásból pénzelt beruházás során kifizetett összeg 25 százaléka, 70 millió forint visszafizetésére kötelezik őket, mivel nem biztosították a verseny tisztaságát és ez az alapelvi sérelem súlyos jogsértésként azonosítható.
Ennél már csak egyetlen súlyosabb szankció létezik: amikor a támogatás 100 százalékát kell visszafizetni.
Az ellentmondásos körülményeket bizonyítja az is, hogy a Fidesz-kormány egyik minisztériuma döntött így egy, a fideszes önkormányzat által levezényelt közbeszerzésről.
T. Mészáros az Átlátszónak azt állította, hogy a közbeszerzéssel minden rendben volt, az Erdmost.hu-nak viszont részben elismerte, hogy voltak mulasztások a pályáztatás során.
A Fácán utcai szabálytalansági ügyben viszont nem T. Mészároséknak, hanem az összellenzéki vezetésű önkormányzatnak kell fizetnie, emiatt döntött úgy a város új polgármestere, Csőzik László, hogy beperli General-Invest Bau Kft.-t.
Az átlagosan 14 fővel működő építőipari vállalat az Átlátszó szerint több ponton is kötődik az előző, fideszes alpolgármesterhez, Bács Istvánhoz. Így az egyik legnyilvánvalóbb a rokoni szál:
General-Invest Bau Kft. tulajdonosának testvére Bács testvérének a férje.
Az építési vállalkozás 2011 és 2019 között jóval több mint egymilliárd forint értékben nyert közbeszerzési eljárásokat a térségben. 2019-ben 1,7 milliárdos nettó árbevétel mellett 727 milliós forintos adózott nyereséget ért el, 2018-ban és 2019-ben pedig a cég egyetlen tulajdonosa 100 millió forint osztalékot vett ki a cégből.
A profitrátája 2019-ben 42 százalék volt.
Összehasonlításképp: a NER közbeszerzési zászlóshajója, a Duna Aszfalt 15,46 százalékos profitrátával zárta a 2019-es évet. Azaz, a General-Invest Bau Kft. 2019-ben a Duna Aszfalt által elért profitráta háromszorosát, a közönséges, azaz nem kormányközeli cégek profitrátájának pedig a tízszeresét érte el – írja az Átlátszó.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.