Politika

8 milliós önrészre 192 milliós hitelt kapott varga Judit és férje, hogy lakásokat vegyenek Orbán Viktor otthona közelében

Kép forrása: Varga Judit/Facebook

A XII. kerületi Kútvölgyben, Orbán Viktor budapesti otthonától pár percnyi autóútnyira vett magának új otthont Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, írja a Blikk cikke alapján a 444. A lap értesülései alapján a miniszter sokszorosan remek üzletet kötött:





  • egyrészt összesen 270 négyzetméternyi alapterületet vásárolt mindössze 200 millió forintért, bőven a környék átlagos négyzetméterára alatt;
  • másrészt az ügyletből önerőből mindössze nyolc millió forintot fedeztek, a maradék 192 millió forintot bank hitelezte nekik.

A lapot az igazságügyi tárca arról tájékoztatta, hogy „öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást” vettek, a későbbi egybenyitás szándékával.

A cikk szerint a vételárból 8 millió forint foglalót önerőből fizetett ki a család, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezte.

A 2019-ben megvásárolt ingatlanok nem szerepeltek Varga 2020 januárjában leadott vagyonnyilatkozatában, amit a minisztérium azzal indokolt, hogy a bank csak február 19-én utalta át az eladónak a fennmaradó vételárrészletet, a földhivatal pedig csak ezt követően jegyezte be a tulajdonjogot, a jogszabályok szerint az adásvétel napjára visszamenőleg.

A lap emlékeztetett: Vargának a tavalyi vagyonnyilatkozata szerint összesen bő 5 millió forint és 12 ezer euró (4,3 millió forint) megtakarítása volt, s közel kétmillió forintos fizetése mellett a Miskolci Egyetem oktatójaként 300 ezer forintot kapott. Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként havonta 3,5 millió forintot keres, a cég honlapján található információk szerint pedig további 400 ezer forint a tiszteletdíja igazgatósági tagként. Varga 2020-as vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy férje V. kerületi lakását kiadták, ami legutóbb évi plusz 7,4 millió forintot jelentett.

Ilyen csillagászati összegek bezsebelése mellett nem is csoda, hogy a tárca azt tudta közölni, hogy





a felvett bankhitelből Vargáék azóta jelentős összeget törlesztettek, részben a Magyar belvárosi ingatlanának eladásából befolyt összeggel, részben a megtakarításaikból.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top