Politika

Botrány: 120 óra közmunkát kaptak azok az óvodapedagógusok, akik erőszakkal akartak megetetni egy gyereket

fuggetlennemzet.hu

Egyenként 120 óra közmunkára ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy Fejér megyei óvoda egyik dajkáját és két óvodapedagógust, amiért erőszakkal próbáltak megetetni egy gyereket.






 

A vádirat szerint két óvodapedagógus úgy döntött, hogy a dajka segítségével megpróbálják megetetni az étkezési zavarban szenvedő három és fél éves gyereket. A gyerek többi társával együtt az asztalnál ült és az ebédet várta, amikor a vádlottak hozzá léptek, egyik kezét az egyik, másik kezét a másik vádlott hátra fogta, a harmadik pedig kanállal az ételt a szájába tuszkolta. A gyerek sírva fakadt, de a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró gyerek félrenyelt, ezért a vádlottak visszavonultak.

 

Ezután a gyerek viselkedése megváltozott, zárkózottá, szomorúvá vált, sírva ment óvodába. A szülők át is íratták egy másik intézménybe.

 

A bíróság szerint a vádlottak a kiskorú testi, érzelmi fejlődését veszélyeztették, amikor a köztudottan táplálkozási zavarban szenvedő gyermeket kényszerrel próbálták megetetni, amely az evéssel kapcsolatos nehézségeit tovább mélyítette, továbbá fennállt a gyerek fulladásának a lehetősége is.

 






Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett – áll az ügyészség közleményében.

 

(A címlapi kép illusztráció.)

Forrás: 444




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top