Politika

Leleplező írást tett közzé Czeglédy Csaba Orbán egyik legfőbb bizalmasáról

Dr. Czeglédy Csaba - Fotó: Czeglédy Csaba közösségi oldala

A sztárügyvéd bejegyzését változtatás nélkül közöljük:





Bajkai István, fideszes országgyűlés képviselő – aki arról a három dologról ismert, hogy Fásy Ádámmal énekelt, Orbán ügyvédje volt és ügyvédi irodája korábban (egy konzorcium tagjaként) milliárdos (!) megbízást kapott a kormányzattól

– kissé frusztrált lehet miattam, mert túl sokat emleget mostanában.

Az kiabál legjobban, akinek a háza ég – tartja a népi mondás, és ez igaz Bajkai esetében is.

 

Ugyanis én magam írtam azt a feljelentést a hetedik kerületi fideszes visszaélések okán a mostani önkormányzati vezetés megbízásából, ami miatt a BRFK nyomozást rendelt el, és 01000/1960/2020. bü. ügyszámon nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekményeknek gyanúja miatt jelenleg is folyik a büntetőeljárás.

 

Idézek az egyik rendőrségi határozatból:






“A rendelkezésre álló adatok alapján – az egyes részcselekmények elkövetési idejére figyelemmel

– felmerül annak gyanúja, hogy a feljelentés tárgyát képező bűncselekmények megvalósításában a Budapest VII. kerületében korábban alpolgármesteri tisztséget betöltő dr. Bajkai István megválasztását követően, országgyűlési képviselőként is közreműködhetett.”

 

Nos, Bajkainak nem csak az országos bokszszövetségben lassan kirobbanó botránnyal kell szembenéznie, hanem ezzel a bűnüggyel is.

Örüljön, ha idén nem lesz felfüggesztve a mentelmi joga.

 

Igaz, ami késik, az nem múlik: a felelősségre vonást ő sem kerülheti el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top