A jobboldali újságírók ezen a héten is összeültek gyűlölködni a HírTV képernyőjére.
Ezúttal vakcinaügyben okoskodtak a Sajtóklub című műsorban a jobboldal megmondóemberei, akiktől ezen a héten is megtudhattuk, miért hülye minden ellenzéki.
Most éppen azt nehezményezték, hogy a fidesz-hívőkön kívül miért nem bíznak az emberek az orosz és a kínai vakcinában.
Megfogalmazták azt, hogy a 10 millió fociedző országa után a 10 millió virológus országa lettünk, majd sopánkodtak azon egy sort, hogy kőművesek okoskodnak vakcinaügyben.
Nos egyrészt, szerintem egy kőművesnek is joga van eldönteni, hogy milyen vakcinával oltatja be magát, másrészt komoly kutatók is aggodalmukat fejezték ki a “keleti” vakcinákkal kapcsolatosan.
De persze a magyar kutatók aggodalmait elintézték egy “elvtársazással”. Vagyis az a kutató aki kételkedik, az csak komcsi lehet.
De Bayer annyira belehergelte magát a fröcsögésbe, hogy kijelentette:
Dafke, orosz vagy kínai vakcinával fogom beoltatni magam, amelyik előbb elkészül
Várjuk!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.