Ritka interjút készíthetett a Blikk a koronavírus elleni küzdelem első vonalában dolgozó intenzív osztályos főnővérrel, aki karácsonykor döntötte el, hogy beoltatja magát a Covid elleni vakcinával.
Pappné Huszár Erika, a Szent László és Szent István kórház Covid intenzív osztályának vezető ápolója tavasz óta sok embert látott meghalni. Kötöttek lélegeztetőgépre férjet és feleségét, takartak le fiatalt és időset egyaránt, de a munkája közben keletkezett érzelmi megrázkódtatás súlyát még lehetősége sem volt felfogni. Egy dolgot azonban elég hamar leszűrt: mit kockáztat akkor, ha nem oltatja be magát.
– Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne. Ha a kinti létben élő emberek látnák nap mint nap, hogy ezek a betegek hogyan halnak meg, küszködve a levegővétellel… Gyakorlatilag megfulladnak, bár ez nagyon kemény szó. A kollégáimat is motiválja az oltásra, hogy nem így kell meghalni– árulta el a Blikknek a főnővér, aki januárban sorba is állt az első oltásáért.
A járvány tavaszi hullámában kevesebb beteg került a Szent László kórházba, és bár az egészségügyi dolgozók még híján voltak a koronavírussal kapcsolatos tapasztalatoknak, arányaiban sokkal több betegen tudtak segíteni, mint ősszel.
– A második hullámban sokkal több betegünk volt, mint az elsőben, sokkal nagyobb volt a megterhelés, a kórház saját létszámából ezt nem is tudta megoldani. Rengeteg átvezényelt dolgozót kaptunk segítségül, de még így sem voltunk elegen ahhoz, hogy el tudjuk látni a sok beteget. Nagyon nagy feladat hárult ránk – mondta a vezető ápoló.
Az osztályon mindenki legalább napi 12 órában dolgozott, Erika szerint „nem volt kérdés, amikor szükség volt, mindenki jött”.
– Fizikailag és lelkileg is megterhelő súlyos állapotban lévő covidos betegekkel foglalkozni. Ezt egymás között tudjuk csak feldolgozni, azokkal, akik nap mint nap ugyanezekkel a betegekkel dolgoznak.
Az érzelmi trauma feldolgozására a járvány végéig nincs remény.
– Azzal, hogy nekünk milyen lelki problémáink vannak, nincs időnk foglalkozni. Muszáj csinálni és menni előre, hogy minél jobban el tudjuk látni a betegeket – mondta Erika. Addig is azok a már felépült páciensek adnak nekik erőt, akik gyógyulásuk után visszajárnak köszönetet mondani a szakadatlan ápolásért.
– Mérhetetlen hálát közvetítenek felénk, amire nekünk szükségünk is van, hogy kapjunk egy pozitív visszajelzést, hogy van értelme a munkánknak, még akkor is, ha elég sok beteget el is vesztünk – mondta el a főnővér.
A sok átélt viszontagság ellenére sokáig Erika sem tervezte, hogy beoltatja magát. Hirtelen érte a bejelentés, hogy megérkeztek a vakcinák, úgy érezte, nem tud semmit az oltásról. Mivel nem kapott megfelelő tájékoztatást, karácsony előtt azt mondta, köszöni, de nem kér a vakcinából. Az ünnepek alatt aztán megváltozott minden.
– Amikor végre sikerült 25-én megünnepelni a karácsonyt, elnéztem a családtagjaimat, és arra gondoltam, tartozom nekik annyival, hogy beoltatom magamat, hiszen nap mint nap kiteszem magam a lehetőségnek, hogy megfertőződöm. De tartozom a társadalomnak is ezzel. Úgyhogy januárban nem volt ez kérdés, amikor visszajöttem. Vezető ápolóként is példát kell mutatnom a beosztottaimnak – vonta le a következtetést Huszár Erika.
Forrás: blikk
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.