Politika

Nem volt rémhírterjesztés Hadházy szentendrei videója

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Elutasították az ügyben született feljelentést.





Nem követett el törvénysértést Hadházy Ákos, amikor a szentendrei temetőben koporsókban fekvő halottakról készült videót nyilvánosságra hozta. A bejelentéseiről ismert Tényi István még január 8-án tett feljelentést különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt elkövetett rémhírterjesztés miatt. Most a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy álláspontjuk szerint nem történt bűncselekmény.  A független országgyűlési képviselő úgy reagált a hírre, több ok miatt is tudta, nem fog nyomozás indulni. Szerinte ha elrendelték volna, akkor kiderülne, hogy “az általam közzétett felvétel nem egyedi eset és sajnos a kórházak proszektúráin a drasztikusan megnőtt esetszám miatt a szentendreinél is méltatlanabb állapotok uralkodtak”, ráadásul a hatalom még nem tartott, hogy az egyre elégedetlenebb emberek megfélemlítésére valódi retorziót alkalmazzon.
“Elég neki, ha az emberek megijednek és elhallgatnak már ennek lehetőségétől is. Ez történt tavasszal a gyulai letartóztatáskor is. Azonban nem szabad félni, mert ha most félünk, később valóban lesz félnivalónk!”– zárja bejegyzését Hadházy Ákos.








Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top