Politika

Óriási botrány: Soron kívül kapott oltást a gyöngyösi polgármester

fuggetlennemzet.hu

A Pesti Srácok hétfőn arról írt, hogy jogosulatlanul, soron kívül juthatott hozzá a koronavírus-védőoltáshoz Gyöngyös polgármestere. A lap szerint Hiesz György – aki a 2019-es önkormányzati választáson a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult – a hónap elején kaphatta meg a vakcinát, amikor a szabályok szerint csak az egészségügyi meg intézményi dolgozók és az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett betegek, vagy veszélyeztetett munkát végzők voltak jogosultak arra.






 

Hiesz György csak a Gyöngyösi Városi Televíziónak volt hajlandó nyilatkozni. Azt állítja, megmaradt több tucat vakcina, nem is tudja, hogyan, és értesítették a háziorvosokat, ő „egy ilyen telefont kapott”, hogy van egy órája dönteni, hogy kéri-e a vakcinát. Azt mondja, az oltási ponton sokadmagával egy kérdőív kitöltése után megkapta a vakcinát.

 

Hiesz azt mondja, hibázott, és elnézést kér, de becsülendőnek tartja a kórház döntését, hogy nem a kukában végezték a vakcinák, és nem gondolta végig, hogy kit hívnak be. Azt is mondta, természetesnek tartaná, ha a magyar kormány tagjait rég beoltották volna, de a közigazgatás élén lévő döntéshozókat is akár előre vehetnék. Ő nem is regisztrált.






 

Hiesz egyébként semmilyen kellemetlen mellékhatást nem tapasztalt az oltások után. Azt mondta, visszaéltek az egészségügyi adatával, de nem látja értelmét, hogy emiatt panaszt tegyen.

Forrás: 444




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top