Politika

Több mint 200 milliárddal drágult két év alatt a beruházás, amiből most Szíjj László is kapott egy vastag szeletet

(Kiemelt kép: Átlátszó)

Kicsit megszaladtak a BMW-gyár költségei.






Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László cége, a Duna Aszfalt Zrt. végezheti a debreceni BMW-gyár környékén az infrastruktúra-fejlesztést.

A beruházás 8,6 milliárd forintba fog kerülni.

 

Szíjj László cége a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kötődő fejlesztések első ütemét, ezen belül az önkormányzati utak útépítési, csapadékvíz elvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezeték építési munkáit végzi.

 

A BMW-gyér építését Szijjártó Péter még 2018-ban jelentette be, az egész beruházás egymilliárd euróba fog kerülni, ehhez a cég 12,3 milliárdos állami támogatást kap.






 

Ez az összeg időközben jelentősen megnőtt, Debrecen önkormányzata 44 milliárdos hitelből vásárolt földet a beruházáshoz, 2018 végén pedig már arról szóltak a hírek, hogy

az állam 135 milliárdot szán a gyár felépüléséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztésre, de később ez az összeg is magasabb lett 23,5 milliárddal.

 

A projektben Szíjj Lászlón kívül felbukkan Garancsi István és Mészáros Lőrinc neve is. Előbbi cége a gazdasági üvezet bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat és az engedélyeztetési eljárást nyerte meg, utóbbi pedig 54 milliárdért építhet vasutat a gyárhoz.

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top