Politika

A Pécsi Tudományegyetem megüzente a kormánynak: Nem kérnek a modellváltásból

(Kiemelt kép: Babos Attila/Szabad Pécs)

Érik az SZFE 2.0?






Pécsi Tudományegyetem hallgatói és alkalmazottai január 25-én tartottak a vezetőséggel közös gyűlést, ahol jelezték, hogy a keretfeltételektől függetlenül elutasítják a modellváltást – derült ki az egyetem ezzel kapcsolatos, a FREE-PTE nevű Facebook-oldalon megosztott közleményből.

 

szabadpecs.hu beszámolója szerint az online plénumon kb. 470-en vettek részt, így többek között jelent volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt HÖK-elnöke, Csernai Mihály, aki Upor Lászlót, az SzFE lemondott rektorhelyettesét idézte, aki szerint

„az autonómia a kuratóriumot illeti meg, nem az egyetemet.”

 






A közleményben a PTE azt írja, a plénum résztvevői nem látnak esélyt arra, hogy az egyetem autonómiája az alapítványi keretek között is megmaradjon.

 

A modellváltás után ugyanis

  • a kuratórium és az egyetem képviseleti szervei közt alárendelt viszony jönne létre, nem pedig egyenrangú;
  • az alapítványi egyetemeken minden választott testületnek annyi joga maradna, amennyit a kuratórium és az alapító okirat hagyna nekik;
  • az akadémiai autonómia egyértelműen sérülne, ha külső szerv, nem pedig a szenátus, vagyis az egyetem választott testülete döntene abban, hogy ki milyen anyagot és kit taníthat;
  • az ígért gazdasági autonómia pusztán látszólagos, hiszen az egyetem kitett lenne a piaci feltételeknek, ami egy független tudományos műhelymunkát és kutatást folytató intézmény esetében megengedhetetlen: profilszűküléshez, kis létszámú, de értékes és jelentős tudományos (nem piaci) eredményeket elérő képzések megszüntetéséhez vezetne.

 

A plénum résztvevői szerint a minőségi felsőoktatást a modellváltás helyett az szolgálná a legjobban, ha a jelenlegi közalkalmazotti státusz megmaradna, illetve az egyetemi alkalmazottak (oktatók, és más dolgozók egyaránt) béremelést kapnának. A jelenleg beígért béremelés ugyanis csak az oktatókra vonatkozik, a többi egyetemi alkalmazottra viszont nem.

 

A résztvevők emellett azt is kijelentették, hogy a modellváltás miatt az önkormányzatiság csorbulni fog, ezért az egyetem Hallgatói Önkormányzatát felszólították arra, hogy “haladéktalanul keressék fel választókerületük egyetemi polgárait, és megbízható, transzparens felmérések útján kérjék ki a hallgatóság véleményét!”

 

Illetve azt is javasolták, hogy az oktatók mellett az intézetek, tanszékek munkatársai nyílt vita és szavazás után a Kari Tanácsokban képviselőik útján nyilvánítsanak véleményt, amelyet az adott KT szavazati határozatban megerősít, és amelyet az adott kar szenátorai képviselnek a szenátusi ülésen.

“A plénum úgy látja, hogy a modellváltás veszélyeztetheti a hátrányos helyzetű hallgatók oktatásba való bekerülését, fokozhatja lemorzsolódásukat”

– olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik azt is, hogy “az egyetem egy nagy autonóm szervezet, amely csak akkor tud partner lenni, ha autonóm módon tud dönteni.”






 

(szabadpecs.huFree PTE nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top