Politika

Az MTI nem hozta le Ujhelyi István újranyitásról szóló javaslatait, inkább meginterjúvolták Kovács Zoltánt

nyugatifeny.hu

A “korrekt” tájékoztatás újabb iskolapéldája.






Nem hozta le Ujhelyi Istvánnak, az MSZP brüsszeli képviselőjének a szolgáltatói szektor újranyitásával foglalkozó javaslatait a Magyar Távirati Iroda (MTI) – írja a 24.hu.

 

Ujhelyi hétfőn tartott sajtótájékoztatót, amire az MTI képviselőit is meghívták.

A magyar hírügynökség riportere azonban végül nem jelent meg a sajtótájékoztatón, ezért az ellenzéki politikus beküldte az ott elhangzottak leiratát, az MTI viszont nem hozta le ezt.

 

Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnöki posztját betöltő politikus ezt követően azzal próbálkozott, hogy egy rövidebb közleményt küldött az MTI-nek, arra kérve a távirodát, hogy a téma fontossága miatt dolgozzák fel azt.

 

Ujhelyi a közleményben felsorolta az újranyitásra vonatkozó javaslatait és arra szólította fel a kormányt, hogy gondolja újra a korlátozások mértékét. A politikus szerint ugyanis a mozik, színházak, cirkuszok, tánc- és zeneművészeti előadások abban az esetben már újranyithatóak lennének, ha az üzemeltetők vállalják a szigorú előírások betartását és a normálistól emiatt eltérő, csökkentett bevételt.

 






A politikus közleményében azt is leszögezte, hogy szerinte a túlélés határán lévő vendéglátóegységek részleges újranyitása is lehetséges lenne, ha vállalni tudják és akarják az ésszerű korlátozásokat, például az asztalok számának radikális lecsökkentését, vagy épp a teraszokra korlátozott használatot.

Az MTI azonban nem hozta le Ujhelyi újranyitásra vonatkozó javaslatait, helyette ma beszámoltak arról, hogy az ellenzéki politikus peres úton próbálja megszerezni a magyar szállodáknak adott állami támogatás adatait.

 

Illetve január 25-én, hétfőn közöltek egy interjút Kovács Zoltánnal az esetleges újranyitásról.

 

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – gyakorlatilag Ujhelyi nem közölt javaslataira reagálva – elmondta, a kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni.

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top