Politika

Az MTVA vallási műsorainak szerkesztője fogja tanítani a dokumentumfilm-készítést az SZFE-n

nyugatifeny.hu

Barlay vallási, kisebbségi és határon túli műsorokat szerkesztett a közmédián.






Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője fogja vezetni a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő félévében – írja a Kreatív a Magyar Hírlap szerdai száma alapján.

 

Barlay korábban a közmédia tanácsadói testületeként működő Kós Károly Kollégium vezetői tisztségét is betöltötte. A 2012-ben alapított kollégium fő feladata “a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése.”

 

Az SZFE-n Barlay mellett András Ferenc fogja vezetni a rendezői osztályt. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező két legismertebb filmrendezése a Dögkeselyű és a Veri az ördög a feleségét. Az utóbbi években nagyrészt portré- és dokumentumfilmeket rendezett.






 

Múlt héten pedig kiderült az is, hogy a színművészeti a következő színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila vezeti, őt osztályfőnöki teendőiben Pataki András. A prózai színészek osztályfőnökei pedig Szarvas József és Rátóti Zoltán (a kuratórium egyik tagja) lesznek.

(Kreatív nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top