Politika

Lázár szerint Orbán a kontinens legértelmiségibb politikusa

Pestibulvar.hu

A volt kancelláriaminiszter a 24.hu-nak adott nagyinterjút.






 

Lázár az interjúban többek között a 2018-as bécsi no-go zónás és a 2019-es Horty Miklós sírját koszorúzós videóiról, nemzeti és agrárpolitikáról, országépítésről, a teniszszövetségi munkájáról, valamint az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról beszélt.

 

Orbán kapcsán azt mondta: a mai napig be tudja fejezni a mondatait, mert

“A MINISZTERELNÖK, VALAMINT KÖZÖTTE AZ ESETEK TÖBBSÉGÉBEN CSAK A CÉLOKHOZ VEZETŐ ESZKÖZÖK KÉRDÉSÉBEN VAN VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG”.

 

Ilyen véleménykülönbség Lázár szerint például a vasárnapi boltzár esete, amiben a kormány szerinte megfutamodott. Felhozta még a kiskereskedelmi hálózatok megadóztatását, a multik elleni küzdelmet, az autóipar állami dotációjának csökkentését és hogy “kevesebb stadionépítéssel is beérné”.

“DE A SZUVERENITÁSSAL, AZ ERŐS MAGYARORSZÁG FELÉPÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN MINDIG TÁMOGATTAM ÉS TÁMOGATNI IS FOGOM A FIDESZT”

– fogalmazott.

 






Orbán szerinte az egyetlen politikus ma Európában, akinek érvényes gondolata van arról, hogy milyen Európát akar, a legtöbb EU-s miniszterelnöknek és vezetőnek, így Angela Merkelnek és Emmanuel Macronnak nincs.

“ORBÁN VIKTOR MA A KONTINENSÜNK LEGÉRTELMISÉGIBB ATTITŰDŰ POLITIKUSA: ELMÉLETI, ÉS NEMCSAK GYAKORLATI OLDALRÓL FOGLALKOZIK A POLITIKÁVAL, A JÖVŐ FONTOS KÉRDÉSEIVEL”

– vélte Lázár.

 

Brüsszelben ezzel ellentében “percemberkék dáridója zajlik”, a Fidesz brüsszelezése és sorosozása pedig bár valóban egyszerű üzenet, ám emögött “alaposan végiggondolt társadalompolitika áll”.

 

A kérdésre, hogy később juthat-e neki nagyobb szerep, akár Orbán utódjaként, kitérő választ adott, helyett inkább arról beszélt, hogy “országépítésre” lenne alkalmas, nem az ellenfél megsemmisítésére. Lázár szerint a 2018-as hátralépésének a felbecsülhetetlen haszna, hogy nemcsak arra jut ideje, hogy tegye, amit tennie kell, hanem azon is gondolkodhat, mit kellene tennie.

„FÖLDDEL FOGLALKOZOM, TEHENEKKEL, LOVAKKAL, KUTYÁKKAL. COUNTRY LIFE!”

– foglalta össze jelenlegi tevékenységét.

 

Aki egyéb részletekre is kíváncsi az interjúból, ITT elolvashatja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top