Politika

Orbánék bekebeleznék az összes egyetemet

ezalenyeg.hu

Orbánék több mint 10 éve dolgoznak azon, hogy az egyetemekre is betegyék a lábukat és elfoglalhassák.





Orbánék uralni akarják a felsőoktatási intézményeket IS.

A felcsúti miniszterelnök mindent uralni akar, ennek része, hogy megtörje az egyetemek autonómiáját. Bele akar szólni abba, mit taníthassanak, mit nem, kik taníthassanak, kik nem.

Orbánék legújabb agymenése, hogy az állami egyetemeket, köztük több neves vidéki tudományegyetemet vagyonkezelő alapítványoknak adnának át. Így érnék el, hogy fideszes politikusok vagy hozzájuk hűséges üzletemberek vagy akár NER lovagok üljenek be a kuratóriumokba.





A FIDESZ 10 éve akarja bezsebelni az egyetemeket.

Ennek első lépése volt a szabad rektorválasztás megszüntetése – emlékezetet a Népszava. Ez ellen már akkor (2013-ban) sokan tiltakozta, hiszen ha az egyetemek nem választhatják meg maguk felelős vezetőiket, hanem egy miniszter dönt ebben, az akár morális válságot is előidézhet.

A kancellária rendszer bevezetése már egyenesen kettős irányítást hozott létre az egyetemek életében. Azóta a rektoroknak már alig van döntési joguk. Ez ellen a Fidesz 2005-ben még hevesen tiltakozott, aztán végül ők maguk vezették be. Ennyire szavahihetőek.

 

Orbánéknak ez sem volt elég, pedig már ekkor is beleszóltak az egyetemek működésébe. Ezután már központilag határoztak meg azt is, hogy melyik állami szakra hány embert lehessen felvenni. Voltak szakok, amiket különböző törvényekkel szüntettek meg mint a genderszak. 

Aztán következett a CEU elüldözése az országból, amivel már kifejezetten megnehezítették az egyetemisták életét.

Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy az állami egyetemek nagy része átkerül a vámpírkormány által alapított vagyonkezelő alapítványok kezébe. Ezeknek a legfőbb döntéshozó testületeiben, a kuratóriumokban ott ülhetnek egykori és jelenlegi fideszes miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, a kormány holdudvarába tartozó gazdasági szereplők.






 

Orbán terveit nagyon régóta dédelgette, hiszen már 1994-ben egy interjúban arra panaszkodott, hogy “Nincs egy tanszék ebben a nyavalyás országban, ahol azok az emberek ülnének ma, akik szellemileg egy kormányváltást elő tudnának készíteni. Nincs egy lap. (…) Nincs se rádió, se tévécsatorna. Egy sincs.”

A felcsúti miniszterelnök azóta vett magának és a sleppjének újságot, rádiót, tv-csatornát és most hatalma alá vonja az egyetemeket is. 2022-ben ezen változtathatunk a választásokon!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top