Németh Szilárd, a Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár viszonya megromlott régi harcostársával, Borbély Lénárddal Csepel polgármesterével. Állítólag az a konfliktus oka, hogy továbbra is kerületi főnöknek érzi magát Németh, pedig parlamenti választáson kétszer is megbukott már Csepelen.
Szakított egymással Csepel két vezető fideszes politikusa – értesült több forrásból a 24.hu. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár, egykori rezsibiztos és régi harcostársa, Borbély Lénárd polgármester több mint másfél évtizedig irányította összeszokott párosként a XXI. kerületi pártszervezetet
Sőt 2010-től az önkormányzatot is együtt vezették: Németh polgármestersége idején Borbély volt a helyettese, 2014-ben pedig, amikor Németh a parlamentet választotta, Borbély maradt Csepelen, ő lett a polgármester.
A szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig voltaképpen kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből – írja a közéleti portál.
A 24.hu az önkormányzathoz közeli forrásai szerint a két politikus kapcsolata azért romlott meg, mert Németh Szilárd továbbra is „főnökként” próbálta irányítani a kerület ügyeit, Borbély viszont egyre kevésbé fogadta el az utasításokat.
Németh Szilárd egyébként semmilyen, Csepelhez kötődő hivatalos funkciót nem tölt be. A Fidesz országos politikusa már többször leszerepelt a kerületben: a 2014-es és a 2018-as egyéni országgyűlési képviselői választást is elvesztette a körzetben a baloldali összefogás, illetve az Együtt színeiben induló Szabó Szabolccsal szemben, és a Fidesz országos listájáról került csak be a parlamentbe.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.