Politika

Nem kérnek a leggazdagabb oroszok Putyin vakcinájából

nyugatifeny.hu

Rogyadozik a putyini rendszer.






Azt nem tudni, hogy igazak-e a pletykák, amelyek szerint Vlagymir Putyin beteg, de hogy a rendszere betegeskedik, az biztos — mondta Sz. Bíró Zoltán történész a 168 órának adott interjújában.

 

A történész szerint több jel is utal arra, hogy

az orosz elnök már a távozását készíti elő.

 

Erre utal az a nemrégiben meghozott törvény is, amely szerint az egykori elnökök nem büntethetőek.

 

A koronavírus Oroszország gazdaságát is érzékenyen érintette, a szakértő pedig hihetőnek találja azokat a híreket is, amelyek szerint

az orosz elit leggazdagabb tagjai sorba állnak a Pfizer vakcinájáért.

 

Sz. Bíró azt mondja, Oroszország teljesen egyértelműen politikai okokból szállt be a vakcinaversenybe, és magával a fejlesztéssel nem voltak gondok, azok utána jöttek.

 

Annyira kapkodtak, hogy a Szputnyik V terítésére tavasszal alapított cég például csak decemberben tudta meg, hogy az oltást mínusz 18 fokos hőmérséklet alatt kell tárolni és szállítani.

 

Később aztán bejelentették, hogy a vakcina plusz 2 és 8 fok között is szállítható.






 

A történész szerint minden bizalmatlanság és jogos aggály dacára az orosz vakcina lehet hatékony is, de a megrendelése külpolitikai gesztus, és a 300 milliárdért vásárolt fölösleges lélegeztetőgépek ügye után egyáltalán nem alaptalan a gondolat, hogy

a keleti vakcinák vásárlása azért olyan fontos a kormány számára, mert a vásárlás körülményei és pénzügyi vonatkozásai könnyedén eltitkolhatóak.

 

Navalnij ügyével kapcsolatban elmondta még, hogy az orosz ellenzéki politikus nincs biztonságban Moszkvában, miután a Putyin palotájáról szóló filmje megjelent.

 

Putyint eddig puritán emberként próbálták feltüntetni, és ez a mítosz most megdőlt. Hozzátette: Putyin hiába tagadja, hogy övé lenne a birtok, hiszen annál sokkal okosabb, hogy bármit is a nevére vegyen.

 

Sz. Bíró Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy az állami média immár a külföldi titkosszolgálatok embereként emlegeti Navalnijt.

(168 óra/24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top