Politika

Szijjártó: Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházása jön

nyugatifeny.hu

Hogy mennyi közpénzt adnak rá, azt majd később elárulják.






Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát — jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

 

Szijjártó Péter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén.

 

A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.

A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár, soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt — hangsúlyozta a külügyminiszter.

 

Mint mondta, a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. A magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást, a támogatási megállapodás véglegesítése folyik.






 

Minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása, a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák – fogalmazott Szijjártó Péter.

 

Pénteken írtunk arról, hogy az elektromos autók gyártása bár üdvös, de egyáltalán nem biztos, hogy kevesebb kárt okoz a környezetünkben, mint a hagyományos autók gyártása.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top