Politika

A kormány elrendelte: Akár egy évre is bezárhatják a vendéglátóhelyet, ami a korlátozások ellenére is kinyit

nyugatifeny.hu

Az éjszaka megjelent a rendelet, amellyel meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.






Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a kormány március 1-ig fenntartja járványügyi védelmi intézkedéseket.

 

Szombat éjjel pedig meg is jelent az a rendelet, amely február 8-től megszüntette, majd ugyanettől a naptól meg is hosszabbította a veszélyhelyzetet.

 

A rendelet ugyanakkor a leginkább a vendéglátóegységeket érinti: eszerint ugyanis azok a bajba jutott éttermek és kocsmák, amelyek a tiltás ellen fellázadva kinyitnak,

  • a szabályok első alkalommal történő megszegése esetén hat hónapra,
  • ismételt megszegés esetén pedig egy évre kell bezárjanak.

 

Az előírás továbbá kimondja azt is, hogy ez idő alatt

az üzlet és vezetője, alkalmazottja semmiféle vendéglátási tevékenységet nem végezhet. Ha ezt megszegik, az üzemeltetővel szemben egytől ötmillió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.

 






A kormány a rendelet értelmében továbbra is fenntartja a különböző adókedvezményeket a vállalkozások számára, így többek között a szociális hozzájárulási adót és a rehabilitációs hozzájárulást. Az online oktatásban résztvevő családok számára pedig továbbra is ingyenes marad az internethasználat.

 

Március elsejéig nem lehet időközi választást és népszavazást tartani. Továbbá múzeumokban, könyvtárakban, közművelődési és integrált kulturális intézményekben, közösségi színtereken mától szabad felnőttképzési és szakképzési foglalkozásokat tartani, az oktatók és a tanulók ott tartózkodhatnak. Az iskolákról viszont a rendeletben nem esik szó.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top