Háromszázan gyűltek össze, feloszlatták őket.
Mintegy háromszáz demonstráló, valamint néhány tucat újságíró és rendőr vett részt azon a tüntetésen, amelyet a
Le az adók 75%-ával
nevű mikropárt szervezett vasárnap a Hősök terére.
A demonstráción rajtuk kívül a korlátozások lazítása mellett kampányoló Mi Hazánk is jelen volt hivatalosan, pártmolinóval.
A felszólalók egy megafonba beszéltek: elhangzott, hogy a vendéglátósok mellett a fiatalok érdekében is felszólalnak, akik hónapok óta be vannak zárva, és növekedhetett közöttük az öngyilkosok aránya.
Az emberekkel azt skandáltatták, hogy „kompromisszumot!”
A tüntetés főszervezője, Ecsenyi Áron kommunistának nevezte a korlátozó intézkedéseket, majd kifejtette, hogy a korlátozások sikerességét szerinte semmi nem igazolja.
A demonstráció kezdete után néhány perccel a rendőrök igazoltatni kezdték a résztvevőket, mivel a rendezvény sérti a gyülekezési jogot a veszélyhelyzet idejére felfüggesztő rendeletet.
Ezután a rendőrök a szervezők és a tömeg közé álltak egy sorfalat alkotva, és lassan elkezdték kiszorítani az embereket a térről.
Élő közvetítés:
.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.