Politika

Majdnem kétszer annyit költött a méregdrága Mercedesre Halász János, mint amennyit egész évben keresett

nyugatifeny.hu

Varázslat.






Halász János, a Fidesz parlamenti képviselője legfrissebb vagyonnyilatkozatában vallotta be, hogy 2020-ban vásárolt egy Mercedes GLC 220 városi terepjárót.

Ennek mostani listaára 17,2 millió forintról indul.

 

Halász ugyanakkor sem 2019-ben, sem 2020-ban nem tüntetett fel megtakarítást a nyilatkozatában, és egyetlen bevételi forrásaként a képviselői tiszteletdíját – ami bruttó 1 324 080 forint – nevezte meg. Ezért a 444.hu megkérdezte a képviselőtől, mégis miből vásárolta a méregdrága autót.

 

Halász válaszában azt írta,

  • megtakarításból
  • családi összefogásból
  • és kölcsönből.

 

A politikus által említett hitel valóban szerepel a 2020-as vagyonbevallásában: öt millió forintot vett fel hitelként, további kettőt pedig kölcsönbe kapott, utóbbi lehet a családi összefogás eredménye.






 

Mindez alapján Halász János úgy vásárolhatott egy több mint 17 millió forint értékű autót, hogy 2020-ban 10,4 millió forintot keresett, amihez, ha hozzáadjuk a hét millió forintos kölcsönt, akkor az valóban kiegyenlíti a legolcsóbb modell árát, ám még így is kérdéses marad az, hogy miből finanszírozta egész éves életfenntartását.

(444.hu nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top