Végül nem indult, az állami szférában kötött ki, a település viszont azóta is szépül.
Varga Judit igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója nem sokkal a 2019-es önkormányzati választások előtt, függetlenként polgármesterjelöltként akart indulni Balatonhenyén.
Magyar jelentkezését nyilvántartásba is vették, de végül mégsem volt rajta a szavazólapon, helyette az állami szférában tölt be vezetői tisztséget
– írja a hvg360.
Magyar azon a településen szeretett volna polgármester lenni, ahol a családi háznak épült, de végül jelenleg csak nyaralóként használt 195 négyzetméteres házat építették többek között az Unicredit Banktól igényelt 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményből.
Varga Judit és férje azonban – habár valóban azt tervezték, hogy Balatonhenyére költöznek – végül Budapesten kaptak munkát. A miniszter ezzel kapcsolatban nemrég azt írta, a CSOK-támogatást folyósító banktól azt kérték: öt évig ne kelljen az ingatlanban élniük, ám, ha az ötéves moratórium leteltével sem költöznek a faluba, akkor kamatokkal együtt visszafizetik a 10 milliós támogatást.
Az önkormányzati választásokat így végül Kulin Miklós György nyerte, aki újra beadta azokat a forrásigényléseket, amelyeket elődje idején elutasítottak. Kulin pályázatait viszont már pozitívan bírálták el a minisztériumban.
A polgármester a lapnak elmondta, Varga Judittal és családjával csak ritkán találkozik, és akkor is csak az utcán beszélgetnek,
“a sikeres pályázatokat pedig a Belügyminisztériumnak köszönheti, ahol Kontrát Károly államtitkárhoz szokott fordulni segítségért”.
Balatonhenye tavaly három út felújítására, fűnyírógépekre, a futballpálya és a játszótér rendbetételére kapott támogatást, illetve a Kisfaludy-program részeként hat kiadó szobát újítanak fel a polgármesteri hivatal emeletén.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.