Évek óta rossz a levegő minősége, mégsem történik semmi.
Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós szabályokat – közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.
Az ország három pontján, így Budapesten és a Sajó-völgyben 2005 januárja óta, Pécs térségében pedig 2011 júniusa óta ugyanis 2017-ig kiterjedően
rendszeresen és tartósan meghaladta az uniós irányelvben megállapított határértékeket.
A bíróság ítélete szerint Magyország nem tartotta be kötelezettségeit amelyek a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték tiszteletben tartására, illetve a határértékek túllépésének időtartamára vonatkoztak.
Emellett az ítélet kimondta azt is, Magyarország nem fogadott el kellő időben olyan intézkedéseket, amelyek a lehető legrövidebb határidőn belül csökkentik a határértékek túllépésének időtartamát.
Emiatt a határérték túllépése a kifogásolt zónákban hat, illetve nyolc éven keresztül tartósan fennállt.
Továbbá nem említik azt az időpontot sem, amikor az érintett zónákban biztosítani fogják a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték betartását.
Magyarország ellen 61 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, ezek közül 13 környezetvédelmi ügyekben indult. A kis méretű szennyező részecskékkel kapcsolatos ügy még 2018 februárjában lépett a második szakaszba a rendkívül rossz hazai levegőminőség miatt: akkor két hónapja lett volna Magyarországnak arra, hogy bizonyítsa, megoldották a helyzetet.
Bendik Gábor, a Levegő Munkacsoport környezetvédelmi szakjogásza a hvg.hu-nak azt mondta, az uniós jogszabályok alapján egy évben legfeljebb 35 napon lehet magasabb szálló por részecskéinek koncentrációja az egészségügyi határértéknél. Magyarországon ez viszont évente a 70-90 napot is meghaladja a mérések szerint.
Bendik szerint előrelépésnek számít az, hogy 2021. január 1-jével végre megvalósulhatott volna a zöldhulladék-égetés országos tilalma. Ennek szabályozását a veszélyhelyzet idejére azonban a kormány visszaadta az önkormányzatoknak – így azonban jelenleg mégsem országos szintű az égetés tiltása.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.