Magyarországon a balliberális média virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben – szögezte le pénteken közzétett Facebook-bejegyzésében az igazságügyi miniszter.
Varga Judit arról számolt be, hogy előző nap egyeztetést folytatott Dunja Mijatoviccsal, az Európa Tanács emberi jogi biztosával, aki a következő hetekben készíti el a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának magyarországi helyzetéről szóló memorandumát. “Azonos állásponton vagyunk abban”, hogy nem elegendő a technológiai cégek jóhiszeműségében, önszabályozásában bízni, időszerű volna a közös uniós szabályrendszer – olvasható a bejegyzésben.
Szóba került a hazai média helyzete is, amivel kapcsolatban Varga Judit kifejtette, Nyugat-Európával szemben Magyarországon a nyilvános vitákban és a médiában valódi sokszínűség van. “Sőt, a balliberális sajtó virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben, ahogyan azt az elmúlt napokban magam is megtapasztalhattam” – fűzte hozzá, a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos írásokra utalva.
Mint írta, a szólásszabadsággal kapcsolatban felhívta az emberi jogi biztos figyelmét arra, hogy a rémhírterjesztés büntetése már korábban is része volt a Btk.-nak, így – ahogyan azt az Alkotmánybíróság is megállapította – az a különleges jogrendre tekintettel nem lépi át a szólásszabadság arányos korlátozhatóságának határát. “Mindannyiunk felelőssége, hogy a védekezés sikeres legyen” – tette hozzá.
“A további párbeszédre is nyitottak vagyunk és reméljük”, hogy Dunja Mijatovic ideológiai befolyásoltság nélkül készíti el memorandumát – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit.
Forrás: mti
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.