Sokan összegyűltek, hogy leróják kegyeletüket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalán felhívást tettek közzé. Ebben arra kérik az SZFE szimpatizánsait, hogy
aki teheti, vegyen részt az Ódry Színpad “temetésén“.
A résztvevőket arra kérik, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat és hordjanak maszkot. A bejegyzés alatt az egyik szimpatizáns ezt írta:
“Meghalt, mert megölték.“
Az elmúlt hónapokban a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium fokozatosan vette át a vezetését az egyetem irányítása felett. Az intézményben
több, a kormánypártokhoz köthető háttérember is megkezdheti munkáját a következő félévben.
A búcsúról a Mérce videót is készített. A szomorú eseményről készült kisfilmen látható, hogy sokan tiszteletüket tették az SZFE Vas utcai épülete előtt.
Az erről készült videó >>>>>ITT<<<<< tekinthető meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.