Ugyan szokott arról szó esni, hogy a kormány nem nyújt túl sok segítséget a járvány miatt bajba jutott turizmus képviselőinek, azért ez nem minden esetben igaz: egy januári összesítés szerint például a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 17,7 milliárd forintos állami támogatást kapott felújításokra.
A társaság tavaly kinevezett vezérigazgatója, Détári-Szabó Ádám most a Világgazdaságnak nyilatkozott a támogatásokról. Détári-Szabó elmondása szerint a hazai szállodatörténet legnagyobb felújítási programjába kezdtek bele. És ugyan valóban a Hunguest nyerte el a legnagyobb támogatási összeget, de ez szerinte nem meglepő, hiszen ők a legnagyobb vidéki szállodalánc, és szállodákra lebontva a támogatás 1,26 milliárd forintra jön ki, ami nem kiugró a támogatások között, a fajlagos költség nem nálunk a legnagyobb, a pályázati keretből összesen 35 projekt kapott támogatást, és a 14 szállodájuk a teljes összeg mindössze egyötödét hozta el. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy önerőként közel 30 milliárd forintot a cég fog belerakni a felújításokba.
A kormányközeli Mediaworks alá tartozó Világgazdaság újságírója ezután az év eufemizmusát dobja be, amikor így vezeti fel a kérdését:
„Köztudottan tőkeerős a cégük. Ha beindul egy esetleges eladási hullám a Covid-hatás nyomán, vásárolnak-e hoteleket?”
Détári-Szabó pedig elmondja, hogy „mint minden piaci szereplő, és mint Magyarország egyik vezető turisztikai vállalata, természetesen mi is folyamatosan nézzük az akvizíciós lehetőségeket, és vizsgáljuk az optimális belépési pontokat. Ugyanakkor a tőzsdén lévő Opus Global Nyrt. leányvállalata vagyunk, ezért bennfentes információnak minősülne bármilyen egzakt válasz, ami befolyásolhatná a részvényárfolyamot. Az nyilvánvaló, hogy mind az ingatlanpiac, mind a turisztikai szektor változásban van, és mindig vannak lehetőségek.”
A vezérigazgató konkrét számokat nem mondhatott, de annyit elárult, hogy a járvány nagyon negatívan érintette a cég teljesítményét, a nyárra fellendülő belföldi turizmus ellenére is.
Az interjúban szóba került az is, hogy a Hunguest ugyan kapott bértámogatást, mégis feleannyian dolgoztak az év végén a cégnél, mint a járvány előtt. Détári-Szabó ezzel kapcsolatban elmondta, hogy létszámleépítésre a felújítási munkálatok miatt került sor, de ez akkor is így történt volna, ha nincs a járvány, hiszen ezek a projektek esetenként két-három évig is eltartanak, addig zárva vannak az érintett hotelek. Ugyanakkor jelenleg is több mint ezer főt foglalkoztatnak, pedig november óta zárva vannak a hotelek, és a tervek szerint idén 200 embert vesznek majd fel.
Azzal kapcsolatban, hogy voltak vélemények, melyek szerint a a szállodafelújításokra kiosztott állami támogatást lehetett volna a nehéz helyzetbe került turisztikai dolgozók megsegítésére fordítani, Détári-Szabó elmondta, hogy az állam több eszközzel is próbálja enyhíteni a károkat, és a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció programját 2019-ben, még a járvány előtt hirdette meg a Magyar Turisztikai Ügynökség, így ezt csúsztatás összemosni a 2020-as helyzettel.
„Politikai indíttatású megszólalásokra gazdasági szereplőként nem tisztünk reagálni. Annyit azonban hangsúlyoznék, hogy több vidéki településen a szállodaláncunk az egyik legnagyobb munkaadó és adófizető. Ezért az ilyen jellegű támadásokkal a hotelek dolgozóit, a munkahelyeiket és a befizetett adókból megvalósuló közösségi célokat is támadják” – mondta még el a Hunguest vezetője.
Forrás: 444
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.