Politika

aNem hiszed el: Orbán volt minisztere szerint azért nem érdekli a fiatalokat a családtámogatás, mert a divatot követik

nyugatifeny.hu

És persze, a mai fiatalok olyanok, mint a fideszesek 25 évvel ezelőtt.






Interjút adott a Telexnek Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere. A korábbi alkotmánybíró most az egyetemi modellváltás koordinációjáért felel.

 

A volt miniszter elmondta, hogy csupán újságcikkekből hallott az egyetemi modellváltásról, amikor Palkovics László felkereste őt, hogy részt vegyen a folyamatok koordinálásában. Ezután ő gondolkodási időt kért, illetve egyeztetni akart a miniszterelnökkel a kérdésről.

 

Újabb egy hétnyi gondolkodás után mondott igent a felkérésre. Orbán Viktorral az utóbbi években kevés alkalommal beszélt, és Stumpf ezt alkotmánybíróként így tartotta helyesnek.

 

Bár Stumpfnak vannak fenntartásai a kormány bizonyos intézkedéseivel kapcsolatban, a jelenlegi politikai elképzeléseket alapvetően jónak és helyesnek tartja. A korábbi alkotmánybíró szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium “hihetetlen munkát” végzett az egyetemek struktúraváltása során.

 

Orbán korábbi kancelláriaminisztere azt szeretné, ha a kormány nem szítaná tovább a feszültséget a kommunikációjával. “{E}zen a területen nem lenne jó tovább fokozni a harci kedvet, sőt én azt gondolom, hogy a bizalmatlanság kis köreit kellene lebontani” — vélekedett Stumpf István.






 

Úgy látja, hogy az egyetemek egy helyben állnak, az oktatói bérek régóta nem növekednek, és az álláshalmozás, valamint a “tömegoktatás okozta hallgatói érdektelenség” miatt jelentősen csökkent az egyetemek versenyképessége. Stumpf úgy látja, hogy

az egyetemek a modellváltás miatt attól is félnek, hogy versenyezniük kell a hallgatókért és az oktatókért.

 

Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát bevonják a modellváltás előkészítésébe, és a jövőben a felsőoktatási modellváltást koordináló ITM munkáját segítik. Ennek azért fontos a szerepe, mert a kormány célja, hogy a felsőoktatás hozzájáruljon a magyar gazdaság növekedéséhez.

 

A volt kancelláriaminiszter szerint helyes az a cél, hogy “leválasszák az újonnan modellt váltó egyetemeket az állami köldökzsinórról“. Stumpf úgy véli, hogy

a kormány részéről jelentős bátorságot feltételez, hogy belevágtak a modellváltásba két évvel a választások előtt, ugyanis a kezdetekkor a hátrányok nagyobbak lesznek az előnyöknél.

 

Orbán szerint “soha ennyi pénz nem irányult még a felsőoktatási fejlesztésekre“, és ezen kijelentésével buzdította az egyetemeket a modellváltásra. A kormány a volt alkotmánybíró szerint nem kényszeríti a felsőoktatási intézményeket erre, csak javasolja ezt.

 

Szerinte pusztán az “ellenzék logikája“, hogy a kormány kihasználja a hatalmi helyzetet a világjárvány kellős közepén. Ennek ellenére a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kikényszerítették a modellváltást. Stumpf ezzel kapcsolatban elmondta, hogy több időre van szüksége, hogy megfelelően tájékozódni tudjon az ügyben.

 






Stumpf István kifejezte, hogy kockára teszi az életpályáját a modellváltás sikerességéért. Szerinte hiba a kormányzati elképzelésekben ármányt és összeesküvést látni.

 

Elmondta, hogy a kormány sok lépést tett azért, hogy vonzó legyen a fiatalok számára. Azonban szerinte az ifjú generáció tagjai “mindig radikálisak, liberálisak és kormánykritikusak“.

 

A kormány ahol tud, ott próbál segíteni a fiatalokon a korábbi kancelláriaminiszter szerint. Ennek ellenére

lehet, hogy ezt a fiatalok nem fogják akkora kedvezménynek érzékelni, mert fogékonyabbak a divatosabb, kozmopolita témák iránt“.

 

Stumpf úgy véli, hogy Orbán nagy konfliktusokat vállalt politikai pályája során, és ezekbe bele lehet fáradni. A miniszterelnöknek már kevesebb ideje van a testmozgásra, és

most már támadóból védekezővé avanzsált.

 

A volt alkotmánybíró szerint Orbánnak “intellektuális igénye“, hogy frissítse saját tudását. Ennek ellenére szerinte a miniszterelnök “genetikailag olyan”, hogy már nem fog rászokni a Facebookon való szörfölésre.

 

Elmondta, hogy a kormányfő mindig ráérzett arra, hogy milyen az aktuális közhangulat. Szerinte a Fideszen belüli zárt világ az utóbbi időben egyre nyitottabbá kezd válni.

 

(Telex nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top