Politika

Ez világos beszéd: Kunhalmi bejelentette, hogyan számolják fel Fideszék legbarbárabb pusztítását

hirhugo.hu

Fideszék egyik, hanem a legbarbárabb pusztítása kétségtelenül az volt, amit a színművészeti egyetemmel műveltek. Konkrétan hatalmi érdekekből teljesen szétzúzták a nagy múltú intézményt. Most Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke arról beszélt, hogyan számolják majd fel Fideszék ámokfutását.






 

Nem egyetemként, de folytatják az oktatást azok az oktatók és diákok, akik tiltakoztak az SZFE átalakításával szemben. Kunhalmi Ágnes kijelentette, hogy kormányváltás esetén új állami egyetemet hoznak létre, amelynek a függetlensége és autonómiája biztosítva lesz.

 

Kunhalmi Ágnes az az ATV Startban azt mondta, hogy kormányváltás esetén az elveszett krediteket beszámítanák a SZFE diákjainak. Azt is kijelentette, hogy ha kormányra kerülnek 2022-ben, új állami egyetemet akarnak létrehozni, amely teljesen függetlenül és autónóm módon tud működni.

 






Ezen az új egyetemen el lehet ismerni a teljesített tárgyakat, ha megfelelően vannak dokumentálva. Kunhalmi szerint erre van lehetőség, mivel a diákok és az oktatók is többször jelezték, hogy folyamatos volt a tanulás és az oktatás.

Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben párhuzamosan működne a Vidnyánszky-féle és az új egyetem, Kunhalmi azt mondta, hogy nem ők teremtették ezt a helyzetet, erőszakkal elvették az egyetem autonómiáját. Kell a modern színjátszásnak egy modern, független, de állami intézmény, ahol az egyetemi autonómia biztosítva van.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top