Politika

Tényleg az évtized hóvihara előtt állunk?- ezt írja a meteorológiai szolgálat

hirhugo.hu

Egyre több helyen jelent meg a hír, hogy óriási hóvihar közelít felénk, brutálisan lecsap a tél az országra. Az OMSZ tegnap a közösségi oldalán tiszta, mi igaz ebből és mi nem.





“AZ ÉVTIZED HÓVIHARA JÖN? KLIKKVADÁSZAT VAGY REÁLIS FORGATÓKÖNY?

Egyre több hírportál hozza le a hírt, hogy időjárásunkban gyökeres fordulat következik be csütörtökön, és a tél brutálisan lecsap országunkra.

 

Egyes forgatókönyvek esetén ez akár meg is valósulhat, de egyelőre ne tegyük le a voksunkat egyik mellett sem! Megpróbáltuk összeszedni az információkat, amit biztosra tudunk (vagy legalábbis elég nagy eséllyel bekövetkezhetnek), valamint a helyzetben rejlő bizonytalanságokat is leírjuk számotokra.

 

Ami biztos:

– Csütörtökön markáns lehűlés érkezik, a Dunántúlra már éjszaka megérkezik a hideg, fagyos levegő
– Az ország nagyobb részén éjszaka, reggel enyhébb idő lesz, mint a délutáni órákban
– Estére országszerte fagypont alá hűl le a levegő
– Sokfelé megerősödik, viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél
– A csapadék nagyja a nap első felében fog lehullani, amely napközben egyre inkább a keleti országrészre korlátozódik

 

Bizonytalanságok, forgatókönyvek:






– A legnagyobb kérdés a halmazállapot! A már szerdán érkező csapadékzónából először a legtöbb helyen eső fog esni, majd egyre nagyobb területen havazás vagy akár ónos eső válthatja az esőt. A legnagyobb bizonytalansági faktor, hogy a fagyos levegő mikor éri utol a csapadékzónát, mikor tud tartósan átváltani a halmazállapot. Eléggé eltérő forgatókönyvek vannak egyelőre, de szélsőségesebb esetben akár vastag, napokon át megmaradó hótakaró is kialakulhat nagy területen, nagyobb eséllyel az ország északi részein.

– Amennyiben hó formájában gyűlik össze nagyobb mennyiség, kérdéses még a hó minősége, hiszen porhó esetén az erős, viharos szél akár komolyabb hófúvásos helyzetet is eredményezhet.

– A viharos szélre több helyen is elég jók az esélyek, azonban érdemes azt is hozzátenni, hogy ez az érintett területek nagy részén ez inkább 60-80 km/h-át jelenthet, és kisebb térségekben tűnik úgy, hogy ennél nagyobb széllökések lehetnek, legalábbis a jelenlegi valószínűségi előrejelzések ezt támasztják alá. A legszelesebb körzetek egyébként a Dunántúli-középhegység magasabb részei és a Balaton környéke lehetnek.

– Amennyiben vastag hótakaró alakul ki csütörtökön, a hétvégére megnyugvó légkörben a derült, kevésbé szeles tájakon igen erős fagyok is előfordulhatnak, akár -15, -20 fok alatti minimumok is lehetnek. Az extrém fagyok területe erősen függ a vastag hótakaró kiterjedésétől.

A helyzet tehát még nem teljesen egyértelmű, mindenképpen érdemes lesz velünk tartani a következő napokban, hiszen az idő előrehaladtával egyre több információt tudunk megosztani veletek ezzel a komplex időjárási helyzettel kapcsolatban” – áll a posztban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top