Van az a határ, amit már nem léphetnek át.
Sajtótájékoztatót tartott szerdán az Európai Bizottság. Christian Wigand, az EB szóvivője ennek során elmondta, hogy “{a} Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat“.
A szóvivő szerint a tagállamokkal kapcsolatos tavalyi jelentésükben már kifejezte az EU a magyar sajtó jelenlegi helyzetével kapcsolatos aggályaikat. Wigand kijelentette, hogy
az uniós bizottság felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal annak érdekében, hogy a rádió legálisan tovább működhessen.
A szóvivő azt is kifejezte, hogy az unió vizsgálatot kezdeményez, hogy kiderítse, összhangban volt-e az uniós joggal a magyar bíróság rádiót elhallgattató ítélete. “Az európai demokrácia egyik alapja a médiaszabadság és a pluralizmus.
Nem fogunk késlekedni, hogy megtegyünk a megfelelő lépéseket,
amennyiben ez lehetséges és szükséges lesz” — jelentette ki Christian Wigard.
Kedden megírtuk, hogy a Fővárosi Törvényszék helyben hagyta a médiatanács szeptemberi döntését, amelyben elutasították a rádió frekvenciaszerződésének meghosszabbítását. Dunja Mijatović, az Európai Tanács emberi jogi biztosa már aznap elítélte a Klubrádiót elmarasztaló bírósági döntést.
A döntéssel kapcsolatos felháborodás miatt Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Twitteren reagált a bírósági döntésre. “A Klubrádió súlyos szabálysértéseket követett el, nem egyszer, nem kétszer, hanem hatszor sértette meg az alapszabályokat“, és egyszer sem fellebbezett a döntés ellen Kovács szerint.
Az államtitkár elmondta, hogy sokan személyesen Orbán Viktor kezét látják az ítéletben, ennek ellenére a kormánynak nincs joga beleszólni a bírósági ítélkezésbe.
“Azt hiszem, ezt egyesek jogállamiságnak hívják…“
— jelentette ki cinikusan Kovács Zoltán.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.